Egy kézben a szervezés és a kiszolgálás

2022.02.23. 08:00

Juhász Zsófia: Új irány a fehérvári közművelődésben

Juhász Zsófia több mint egy éve irányítja a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központot. A tervekről, tapasztalatokról kérdeztük.

Bokros Judit

Juhász Zsófia sokéves vezetői tapasztalattal rendelkezik. Ezt megelőzően a már megszűnt Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója, valamint a szintén megszűnt Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője volt

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Szabadművelődés Háza 2020 novemberétől Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) néven szolgálja a város közművelődési életét, és mint költségvetési intézmény a kötelező feladatellátás színtere. Jelenleg kilenc ház, illetve közösségi tér, valamint a Barátság Mozi tartozik hozzá. Igazgatója Juhász Zsófia, akinek célja elsősorban az, hogy az igényes, közönségvonzó nagyrendezvények mellett a városrészekben, a kisközösségeknek is változatos, újdonságokat tartalmazó kínálatot tudjanak nyújtani.

 

Mik az első év tapasztalatai, és mi az új irányvonal, amely mentén a város kulturális életét szeretnék alakítani?

 

– Nyilván vannak kötelező feladataink, vagyis például az, hogy a helyi művelődő közösségek otthonra találjanak, lehetőséget kapjanak. Segítjük továbbá a tehetségek felkutatását, gondozását, és különféle szórakozási lehetőségeket kínálunk, mindezt pedig kiegészítik a városi nagyrendezvények (többek között a Királyi Napok, a Hetedhét Játékfesztivál, az Aranybulla Művészeti Napok) produkciói. Úgy gondolom, jó, hogy a közművelődési tevékenység és a nagyrendezvények szervezése egy intézményhez tartozik, függetlenül az én személyemtől. Hiszen a jelentősebb programokon tudjuk elérni a kisebb, városrészi események közönségét – és fordítva. Egy-egy közösségi ház látogatóit könnyebben tudjuk invitálni a nagyobb szabású produkciókra. Azt látjuk, hogy körülbelül 3000-4000 embert mozgatnak meg a kulturális események, a mi egyik feladatunk pedig az, hogy tágítsuk ezt a kört. Hiszek a csapatunkban is: sok a fiatal, és szeretném elérni, hogy megszeressenek itt, és benne maradjanak Fehérvár kulturális életében.

 

A városrészi házak, közösségi terek elsődleges feladata az ott élők igényeinek kiszolgálása. Jellemzően azonban van ezeknek profiljuk is, akár irodalmi, akár gasztronómiai arculattal. Ebben lesz változás? Milyen tervek vannak?

 

– Alapvetően a közösségek irányítják, mit szeretnének. Van munkatervünk, amiben aprólékosan megtervezzük, hogy melyik házban, milyen gyakorisággal és milyen programokat valósítanánk meg. Így például az éppen felújítás alatt lévő Öreghegyi Közösségi Ház a kertjével továbbra is beválhat koncertekhez, kiegészítve egy kertmozival. Az SZKKK épületében szeretnénk multifunkcionálissá alakítani a kis színháztermet. Egyrészt, hogy az itt működő csoportok – például a Szabad Színház, a Prospero Színkör, a Péntek 3 Tejátrum vagy Matuz János diák­formációi – továbbra is tudjanak hol játszani; másrészt jó volna a Barátság Mozi mellett még egy kisebb tér, ahol filmeket vetíthetünk. Ezt úgy tudom elképzelni, hogy ha esetleg megvalósulna, akkor mondjuk kedden és csütörtökön színházi előadás lenne, két másik napon pedig mozi. Szeretnénk jobban kihasználni a ház építészeti adottságait, így a teraszokat is, amelyekkel statikailag nincs probléma, de a borításuk még nem alkalmas a vendégek fogadására. Ez a ház is kiváló koncertekhez, akár a régóta itt próbáló zenekaroknak, akár újonnan meghívott fellépőknek. A stúdiót viszont nyitottá is lehetne tenni közös használatú hangszerekkel. Jobban meg akarjuk mutatni a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálót, és a digitális lehetőségek felé is nyitnánk. A Szárazréti Közösségi Háznál megtartanám a szabadtéri színpad és kultúrudvar­jelleget a főzős programokkal. A Felsővárosi Közösségi Ház profilját abszolút a közösségek alakítják. A Kisfaludi Közösségi Házban is inkább városrészi programok vannak, bár az elmúlt hetek igazolták, hogy remek előadóterem a népdalköröknek, és táncházaknak is kiváló helyszín. A Csalai Közösségi Térbe szívesen jönnek össze például a kismamák. Vannak aztán olyan rendezvények, amelyeket igyekeztem átmenteni a megyei művelődési központból. Ilyen a Pesovár Ferenc Népdaléneklési és Népzenei Verseny, a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó vagy az Éneklő Ifjúság, amelyeknek szintén otthont adhat egy-egy közösségi ház. A Királykút Emlékházat megtartjuk az irodalmi beszélgetések helyszínének, de fiatal kollégáim szeretnék, ha színesebb kínálattal más közönséget is megszólítanánk.

 

A csoportok maradási feltételeiben van változás? Van, amelyik a magasabb bérleti díjra hivatkozva távozott.

 

– Ilyen esetről nem tudok. A partnereinkkel megkezdtem az egyeztetést a díjakról, hiszen szükséges felülvizsgálnunk az intézményben alkalmazott bérleti díjak rendszerét, de azt is elmondtam nekik, hogy – a hatályos jogszabályi rendelkezésre figyelemmel – ezek alkalmazására csak a veszélyhelyzet megszűnését követően kerülhet sor. Az intézmény kiszolgálta a rendezvényeket, csoportokat, és ez nem is fog változni azokkal a közösségekkel kapcsolatban, akik azért jönnek össze heti vagy havi rendszerességgel, mert egy közös érdeklődési kör fűzi össze őket. A civil szervezeteknek számos lehetőségük van, hogy működésükhöz forrást szerezzenek, de a művelődő közösségek számára ez nem opció. Nekik továbbra is kell egy ernyőszervezet, amelyik biztosítja a működésüket. Ilyen például az onkológiai klub vagy a rejtvényfejtő csapat. Igyekszünk minden csoportunk szakmai elképzeléseit megismerni, együtt megtervezni egy adott évet, és azt kérjük mindenkitől, aki bennünket választ helyszínül, hogy keresse meg intézményünket időben. Minden év novemberében készítünk munkatervet, és próbálunk nemcsak a saját elképzeléseinkhez, hanem minden partneri együttműködéshez önkormányzati forrást keresni.

 

Úgy hírlik, hogy a maroshegyi Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár is az SZKKK-hoz tartozik majd. Ez igaz?

 

– Egyelőre nincs erről információm.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában