Fenntartóváltás

2022.02.23. 07:05

Ősztől református iskola lehet a zámolyi Csanádi

Szeptembertől a református egyház fenntartásában kezdheti meg az aktuális tanévet a Csanádi Imre Általános Iskola – jelentették be kedden az iskola előtt tartott sajtótájékoztatón.

Borsányi Bea

Gunyits Ottó lelkész, Törő Gábor képviselő, Sallai Mihály polgármester, Jankyné Kővári Csilla tagintézmény-vezető

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A 90-es években még mintegy 200 diák járt a helyi általános iskolába, amelynek létszáma fokozatosan csökkent, 2010-ben 135, kilenc évvel később már csak 77 tanulója volt az intézménynek, amelynek 2013 óta a Székesfehérvári Tankerületi Központ a fenntartója. Az alacsony létszám miatt 2020-ban a fenntartó felvetette, hogy megszünteti a felső tagozatot, a zámolyi iskolát pedig a székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola tagintézményévé teszi. A zámolyiak tiltakoztak. A felsős osztályok végül maradhattak, de a Csanádi így is tagintézménnyé vált.

 

– Nehéz időszak volt ez a számunkra. Ekkor kértem Törő Gábor országgyűlési képviselő segítségét, neki köszönhető, hogy mind a nyolc osztályunk megmaradhatott – mondta Sallai Mihály polgármester, aki hozzátette, szerencsére azóta javul a tendencia, tavaly ősszel 113 tanulóval kezdődött a tanév, sőt két első osztályt is indítani kellett. – A szülők egy része vélhetően felismerte, hogy az iskola megmaradása nem a politikusoktól, és nem is az intézménytől, hanem azoktól a családoktól függ, akik nem a közeli nagyvárosba, hanem helyben íratják be gyermeküket iskolába – fogalmazott a polgármester.

 

Az önkormányzat még 2020-ban megkezdte a hosszú távú megoldás keresését. Folyamatosan egyeztetett a Magyarországi Református Egyházzal, aminek eredményeként a múlt héten a Zsinati Oktatási Iroda szándéknyilatkozatot adott be a tankerülethez, hogy szeptembertől átvenné a zámolyi iskola fenntartását. Az ezzel kapcsolatos jogi folyamat ez­után indul, a döntést a köznevelésért felelős államtitkár május 31-ig hozza meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában