Szombaton a Vértes hőseire emlékezünk

Milyen előzmények után kerültek a huszárok a Vértesbe?

– Kecskemét és Kiskunfélegyháza környékén kapcsolódtak be az ország védelmét célzó harcokba, és már ott igen derekasan helytálltak. Ahogy nyomultak előre a többszörös túlerőben lévő szovjet csapatok, ők védekezve vonultak vissza. Budapest előterében a Csepel-sziget védelmében vettek részt és iszonyatos veszteséget szenvedtek, majd a Velencei-tó környékén harcoltak. Aztán 1944 karácsonyán kapták azt a parancsot, hogy települjenek át a Vértesbe.

Miért éppen oda?

– A Vértesben nem lehetett páncélostámadásokat indítani, mert a domborzata ezt megakadályozta. A huszárok feladata az volt, hogy próbálják megállítani az oroszokat, lehetőleg kössék le őket egészen addig, amíg a német csapatok fővárost célzó felmentési kísérletei sikerrel nem járnak. A Konrád fedőnevű hadművelet során három irányból próbálták megközelíteni Budapest bekerített védőit. Ebben a műveletben is szerepet szántak a lovas hadosztálynak, elsősorban azt, hogy kössék le a szovjet erőket, majd ha megtörténik Budapest védőinek kiszabadítása, fogadják és védjék a kitörőket. Amikor megérkeztek a Vértesbe, mindössze 2900-an voltak az eredeti 18 ezres létszámból. Visszarendelték őket a Csallóközbe, ahol 4600 főre töltötték fel a hadosztályt, és mindöszsze három nap pihenőt kaptak. Nagy szeretettel fogadta őket a lakosság, bált rendeztek, ahol a huszárok megtáncoltatták a lányokat, aztán megírták haza a leveleiket és indultak meghalni a Vértesbe. 

Miben lehetett akkor még hinni?

– Nem nagy reményekkel jöttek, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a háború elveszett. Erről Tomka Emil huszár alezredes is írt a naplójában. Ennek ellenére igen derekasan harcoltak, és nem adták meg magukat, minden négyzetméterért meg kellett hogy szenvedjenek az oroszok. Nem olyan idő volt, mint most, egy-másfél méteres hó, mínusz harminc fok kínozta a katonákat. Ma is látszódnak azok a lövészárkok, ahová beásták magukat, aztán két és fél hónapig lényegében ott éltek, azokban a gödrökben. Tomka 1944 januárjában vonult be Kápolnapusztára, ott rendezte be a harcálláspontját. Bunkert ástak, azt egy méter földdel takarták be, jutott egy kis tábori kályha, az árok alját megszórták szalmával. Erre írta Tomka, hogy „most aztán barátságos, meleg pihenőhely jutott minden huszárnak.” El lehet képzelni, milyen állapotok uralkodtak. Januártól március 16-ig sok olyan hőstett megtörtént a Vértesben, amit feljegyeztek, és ezt a tudásunkat későbbi kutatásaink nyomán sikerült bővíteni.

Felidézne egyet ezek közül? 

– Január 26-án elhatározta a hadvezetés, hogy támadást indít Csákvár ellen, s ennek során Kőhányáspuszta elfoglalásánál ismét komoly veszteségeket szenvedett el a hadosztály. Onnan indultak tovább január 28án, hogy bevegyék a Kotló-hegyet. Az előzetes jelentésekből azt gondolták, hogy az oroszok már visszavonultak. Az volt a cél, hogy miközben ők támadják Csákvárt, Lovasberény irányából megindulnak a német páncélosok és begördülnek a településre. De a vezetés elszámolta magát. A huszárok belefutottak az orosz állásokba, amiket menetből leküzdöttek, az ott lévő oroszok felmorzsolódtak. Onnan, mint a gőzhenger, megindultak a Kotló-hegyre: döbbenetes volt, mert az oroszok fentről mindent láttak, nem volt nekik nehéz mészárlást végrehajtani. Ennek ellenére már az első napon bevették a magyarok a hegyet, de aztán a túlerő bekerítette őket és fent rekedtek. Három napig étlen-szomjan tartották magukat, és amikor már fogytán volt a lőszer és reménytelen helyzetbe kerültek, elhatározták, hogy megpróbálnak kitörni a gyűrűből. A kísérlet mészárlásba torkollott, közelharc, kézitusa következett, szó szerint úgy verekedték át magukat az oroszokon, akiknek sikerült. Marjay Tamás hadnagynak mindkét térdét szétlőtték. Öt nap alatt kúszott vissza a saját csapataihoz. Később mindkét lábát térdből amputálták és levágták mindkét kezén az ujjait. Ez a huszonhárom éves fiatalember hőstettéért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Mi történt vele később? 

Mi történt vele később? 

– Találkoztam a két lányával. Ők nem azt mesélték, amit a hadinapló állít, szerintük a meneküléskor nem volt teljesen egyedül, ott maradt vele a lova. A kezével belekapaszkodott a kengyelbe és a ló húzta le a saját csapataihoz. Soha nem kapta kézhez a kitüntetését, mert véget ért a háború és jött a kommunizmus. A jussa az lett, mint a többi túlélőé: ha nem kerültek hadifogságba, a rendfokozatuktól megfosztották őket és rögtönítélő bíróságok ítélkeztek felettük. Marjay Tamást is deportálták a családjával együtt, megvonták a rokkantnyugdíját, és ott maradt emberi roncsként. Ha a történészek könyvet írnak, általában csak addig érdekes egy ember, amíg a hőstettet végrehajtotta. Az, hogy utána mi történt vele, kevésbé érdekes. Marjay Pápateszérre került, és több mint egy tucatszor próbált meg öngyilkos lenni. De milyen a sors? A pápateszéri körzeti orvos elhagyta a feleségét, és Marjay megismerkedett az asszonnyal, elvette feleségül és felnevelte az orvos két gyerekét. Ez célt adott az életének. És ez csak egy sors. Minden ilyen történetből nagyjátékfilmet lehetne forgatni: az is súlyos hiányosság, hogy ezt nem tesszük meg.

Mi lett a tovább harcoló huszárokkal? 

– Amikor a budapesti gyűrű már megszűnt, mert február 12-én megtörténik a kitörés, nyilvánvalóvá vált, hogy az állásokat, amiket két és fél hónapig védtek, lehetetlen tovább tartani. Ennek ellenére hősiesen próbálkoztak ezzel. Március 16-ig küzdöttek, majd megindult a Bécs elleni orosz offenzíva, két és fél nap alatt átgázoltak rajtuk az oroszok. Hatalmas volt az áldozat. A túlélők harcolva vonultak vissza a Rába mögé, majd úgy döntöttek, hogy nem adják meg magukat az oroszoknak, mert ha így tennének, sérelem esne a fegyverükön. Ezért Linz mellett adták meg magukat az amerikaiaknak, számukra ott ért véget a háború. A Vértesben 11 helyre tettünk ki táblákat, oda, ahol még fellelhetők a huszársírok. Szerencsére ezeket a kommunizmus nem tudta elpusztítani, köszönhető az idős embereknek, akik gondozták őket. A kutatás során mintegy 1800 elesett katona nevét tudtuk összegyűjteni.

Mi történt a harcok közben a polgári lakossággal?

– A környező településekhez is kapcsolódik valamilyen tragédia. Kápolnapusztán 1945. március 16-án egy orosz felderítőalakulat a fiúkat és a férfiakat, 12 évestől a 76 évesig lemészárolta. Ez háborús bűntett volt, csak a győztesek elkerülték a felelősségre vonást. Mi kiderítettük, melyik alakulat követte ezt el, így ma már legalább megnevezhetjük a bűnösöket. És az sem titok, hogy iszonyatos megpróbáltatásokon mentek keresztül a magyar lányok és asszonyok, akiket tömegével erőszakoltak meg az oroszok.