Frissen Fejérből

2022.02.08. 14:00

Természeti értéke is jelentős: a Vértesi Natúrpark élővilága függ attól, milyen állapotban van a pátkai víztározó

Nyílt petíciót fogalmazott meg a pátkai polgármester a település tározójának megmentése kapcsán, aggódva annak ökológiája miatt. Emellett javasolta egy egységes Velencei-tó-törvény létrehozását is. Ez utóbbi ötlet azonban nem előzmények nélkül való.

S. Töttő Rita

A pátkai víztározó napjainkban – a megmentését szorgalmazzák

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei

Nagy Dániel, Pátka polgármestere aggódik a pátkai víztározó sorsa miatt, ezért arra kérte az embereket, hogy írjanak alá egy petíciót, melyet Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak címeznek. Mint közösségi oldalán megfogalmazta, a tározó „a Velencei-tó vízszabályozásán túl természetvédelmi és történelmi örökségünk. Az utóbbi időben egyre többször feszültek egymásnak az egész vízrendszert használó különböző felek, mert azt hisszük, egymásnak ellentmond a fürdőzők, a horgászok, a természetvédők, a velencei-tavi, natúrparki településen élők érdeke. Pedig ha együtt gondolkodunk, igenis összehangol­ható mindez.” 

Petíciójában az áll, hogy kérik a pátkai és zámolyi víztározó rekultivációs kotrásának haladéktalan elrendelését, amelyre a szélsőségesen alacsony vízállás miatt van szükség. Ez azért kell – áll a petícióban –, hogy a tározók jó minőségű és a helyi élővilágot is megőrizni képes vízmennyiségű víztartalékot tudjanak raktározni. A tározók, tudvalevő, a Velencei-tó vízpótlását szolgálják, de mindezek felett természeti értékük is jelentős: a környék Natura 2000-es területei, Magyarország elsőként létrejött natúrparkja, a Vértesi Natúrpark élővilága is függ tőle. Nem mellesleg Európa egyik legrégebbi mesterséges tavaként, megyei hungarikumként és a Velencei-tó legnagyobb vízszabályozó mű­tárgyaként is megérdemli a természeti óvást, figyelmet. 

Múltjáról így ír kérelmében Nagy Dániel: „Jelenlegi formájában 1975-ben alakították ki a régi római kori víztározó helyén, a Császár-víz szabályozott visszaduzzasztásával, a Velencei-tó vízellátásának szabályozására. Az első tározót a IV. században Galerius császár korában zajló vízrendezési munkálatok keretében építették. A rómaiak által épített gát a mai napig látható. A tározó jelenlegi területe 312 hektár, legnagyobb vízmélysége 6,8 méter.” S mint ilyen, a tározó nemcsak a helyiek büszkesége, de olyan országos hírű horgászvíz, vízitúrahelyszín is, amelyért jelenleg sokan aggódnak. Tekintve, hogy a Velencei-tó kritikus vízszintjének emelése érdekében a pátkai tározóból engedik le a vizet. Ez pedig már olyan mértékű – fogalmazta meg a polgármester –, amely veszélyezteti a környék élővilágát. De ha már alacsony a vízállás, érdemes azt kihasználni: azonnal megkezdeni a mederkotrást, „hogy egy jövőbeli csapadékos időszak már megfelelő mennyiségű és minőségű víz betárolására legyen alkalmas”. 

Nem mellesleg „a szereplők érdekeinek közös védelme miatt” javasolja egy önálló Velencei-tó-törvény létrehozását, mely – vízügyi szakmai szempontok figyelembevételével – összehangolja az alsó és felső vízgyűjtő valamennyi szereplőjének érdekét, a velencei-­tavi gazdasági érdekektől a természetvédelmi és műemléki érdekképviselőkön és a sport- és turisztikai szereplőkön át a helyi lakosságig. Ez a felvetés nem újdonság: 2011-ben L. Simon László akkori térségi országgyűlési képviselő is hasonló javaslatot szorgalmazott – a Balaton-törvény mintájára. Akkor a helyi közélet szereplői támogatták az ötletet, szinte valamennyi tó környéki polgármester bevonásával dolgoztak a javaslat kidolgozásán. Közben felvetődött az is, hogy ha nincs is szükség külön törvényre, legalább a Balaton-törvény jogszabályi fejezeteként szerepelhessen a Velencei-tó témaköre. Ezt az elképzelést szorgalmazta a térségi fejlesztési tanács is, ám később arra jutottak, nem lehet olyan új tartalmi és minőségi pluszt törvényi szinten megfogalmazni, amely miatt szükséges lenne az önálló törvény. Az akkori elképzelés annyiban hasonlít a mostani felvetéshez, hogy most is a Velencei-tóval összefüggő kérdést szorgalmazza, viszont itt már a környező vízgyűjtők és természetvédelmi területek is kapcsolódnának a témához. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában