Frissen Fejérből

2022.03.02. 11:30

Megújult székely kapu a Királyok parkjában

Többéves munka és várakozás után ma végre a helyére került az 1986-ban készült, szépen megmunkált székely kapu.

Hajdú Marianna

Helyére került a szépen megmunkált székely kapu

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

2013-ban ünnepelte Székesfehérvár a Szent István-emlékévet, és annak kapcsán sikerült a parkot megújítani. A parkban közel egymilliárd forintos beruházás történt. A Palotavárosi tavak környezetét járdákkal, sport- és játékeszközökkel, futópályával fejlesztették, beleértve a járdákat, illetve a 14 faoszlopot, amik a Fehérváron eltemetett királyainkat ábrázolják, illetve Géza fejedelmet. Korábban a parkhoz és a szoborcsoporthoz tartozott egy fából kézzel faragott székely kapu is. A fennállásának évei alatt az eredetileg a földbe ásott lábak elkorhadtak, ezért megoldásképpen, nemes egyszerűséggel egy láncfűrész segítségével a kaput kidöntötték a helyéről.

 

Szerencsére néhány évvel ezelőtt egy raktárban megtalálták, és a Kalent Alba Kft. hozzáértő csapata Viza Attila önkormányzati képviselő gondnoksága alatt körülbelül két év alatt rendbe hozta. A kapu és a szoborpark fennállásának 35. évfordulóra szerették volna átadni, de közbeszólt a járvány, és a rendezvények elmaradtak. Igyekeztek mihamarabb a helyére tenni és ezzel is bizonyítani a hagyományok és a múlt tiszteletét. Sokan keresték, és sokan nem is tudtak róla.

Újra méltó helyén a felújításon átesett 1986-os székely kapu

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

1994-ben készült egy környezettanulmány, amiből kiderült, még uszodát is terveztek a tó túloldalára, jelen pillanatban ott erdősítés folyik. Vojtkó Istvánné a Megyei Művelődési Központnak volt a munkatársa a Palotavárosban élt, az ő fejében született meg az organikus park ötlete, ami a Székesfehérváron eltemetett királyainkról szólna. Ehhez gyűjtött támogatókat, szponzorokat. A kaput Velencén faragták ki társadalmi munkában.

 

Minden egyes csapnál és bekötésnél több centiméteres hézagok voltak. A felső felülete le lett teljesen marva és négyszer újra kenve. Utólag rézbádog került a tetejére, ami az időjárás és a csapadék ellen védi a fát, ez később teljesen be fog barnulni és egybeolvad a fa színével. A felső áthidaló rész tetejét, a korábban földbe ásott részeket a nagyfokú károsodás miatt kicserélték és újrafaragták. A felsőrész plusz fém csapokat is kapott, a kapu tartóoszlopai most betontuskókba ágyazott fémtalapzathoz lettek rögzítve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában