Komoly előrelépés

2022.04.07. 07:05

Elkészült egy új hangár Börgöndön

Elkészült az Albatrosz Repülő Egyesület kezelésében működő repülőtér új létesítménye.

Tihanyi Tamás

A reptérfejlesztés növeli a térség gazdasági esélyeit

Forrás: ÉP-KONTAKT Kft

– Miután befejeződtek a munkálatok, megkezdődött a börgöndi leszállópályán felépült új hangárépülettel kapcsolatos hivatalos használatbavételi el­járás, és azt reméljük, hogy mihamarabb birtokunkba vehetjük az ingatlant – mondta Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke. – Ez mindenféle szempontból komoly előrelépést jelent számunkra, mert már hosszú ideje nem volt megoldott a légi­járművek megfelelő tárolása, ez pedig a repülésbiztonságot is veszélyeztette. Ráadásul úgy látjuk, arra is lehetőség nyílhat majd, hogy ameddig van rá elegendő hely, ne csak a fehérvári egyesület tagjai, de más repülőbarátok is igénybe vehessék repülőeszközeik tárolására az új hangárt.

 

Börgöndön a repülőélet szem­pontjából beköszöntött a tavasz, elkezdődtek az üzemnapok, az ejtőernyősök már megkezdték ugrásaikat, folynak az elméleti oktatások is. A húsvéti ünnep után kerítenek majd sort a szokásos éves ismeretfelújító oktatásra, azt követően pedig megkezdődhetnek a pilótaképzések, vitorlázó és motoros vitorlázó repülőgépek emelkednek a levegőbe. A Honvéd Kadét Program egyik repülőtere lett Börgönd, ezt a kezdeményezést is folytatják, hiszen így a Székesfehérvár határában lévő bázis – méltóképpen a világháborús és az azt követő évekhez – ismét komoly helyszínévé válik a katonai pilóták előképzésének. Az Albatrosz Repülő Egyesületnél azt remélik, minél több elkötelezett fiatal érkezik majd hozzájuk, olyanok, akik a nyári kadéttábor során bizonyíthatják, hogy komolyan gondolják repüléssel kapcsolatos jövőjüket a haza szolgálatában.

 

– Korábban rendszeresen repülőmajálissal köszöntöttük a jó időt, a járvány évek óta ennek is keresztbe tett: még nem döntöttünk arról, hogy idén lesz-e ilyen rendezvényünk – folytatta Szilády Dezső. – Ami biztos, hogy a reptérfejlesztés az egyesület saját beruházási programjával egy fontos állomásához érkezett az új hangár elkészülésével. Elképzelésünk szerint egy második hangár, majd egy közösségi épület is szükséges lesz ahhoz, hogy a leszállópálya megfeleljen a vele szemben támasztott igényeknek, hiszen túl régóta vagyunk kénytelenek minimális komfort mellett biztosítani az üzemeltetést.

 

Az egyesület saját beruházása jól kiegészíti azokat az elképzeléseket, amelyek a reptér további fejlesztését szolgálják, a nagy állami beruházás részleteinek tervezése folyamatban van. A végső cél egy minden szempontból korszerű sport- és üzleti célú, kis repülőtér születése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában