Népművészet

2022.04.02. 11:00

Fénnyel szentelt föld - Visszakerült a Díszkapu a Királyok parkjába

Ma sem könnyű egy álmot anyagi támogatás nélkül megvalósítani, de a nyolcvanas években szinte lehetetlen küldetés volt.

Hajdú Marianna

Újra teljes szépségében pompázik az 1986-ban készült Magyar Kapu vagy székely kapu

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mégis volt valaki, aki mert nagyot álmodni és mindent meg is mozgatni az álomért. Néhány napja ismét teljes pompájában került vissza eredeti helyére, a Királyok parkjába az 1986-ban készült s most felújított Díszkapu, másnéven Magyar Kapu.

 

A fehérváriak egyik kedvelt helye a park a faragott szobraival és az impozáns kapuval. Szinte természetesnek vesszük jelenlétüket, miközben egy maroknyi ember elhivatottságának és tenni akarásának eredménye ez a mára már ikonikussá vált szoborcsoport.

 

Volt szerencsém Viza Attila képviselő közreműködésével két egykori közreműködővel és a szoborpark megálmodójának fiával találkoznom. Kovács György, a megyei művelődési központ egykori igazgatója, Berta József tanár és Vojtkó István olyan lelkesedéssel meséltek az egykori projektről, mintha csak néhány éve készült volna el.

 

– Vojtkó Istvánné Edit volt a nyolcvanas években a megye művelődési központjának a népművészeti előadója, aki megálmodta és végig is menedzselte a szoborcsoport létrejöttét – mesélik a jelenlévők.

 

A történet onnan indul, hogy néhányan azt mondták, Fejér megyében nincs népművészet.

 

– Edit idehozta az ország legjobb mestereit, akiktől tanulhattunk. Kiss Ernőt, Sarló Istvánt, Csepeli Istvánt, Szondi Sándort. Fehérváron Vidák István és Nagy Mária tanította meg újból a nemezelést. Mongóliában és Kazahsztánban a kirgizek még nemezeltek, adott volt, hogy tőlük meg lehet tanulni ennek a fortélyait, amit később mi is elleshettünk.

 

A nemezkészítés kapcsán kezdte a készítőket foglalkoztatni a gondolat, hogyan is nézhet ki egy vezéri sátor, majd e köré formálódott a teljes koncepció. Először egy jurtadombra volt szükség, ahol felállíthatják a vezér sátort, majd később már parkban gondolkodtak.

 

Középkori leírások tanúsága szerint egész Magyarország területén voltak székely kapura emlékeztető magyar kapuk. Az alkotók inkább Díszkapunak hívják, bár sokan nevezik székely kapunak. A különbség nemcsak a külsőségekben mutatkozik meg, hanem funkciójában is. Az eredeti székely kapukat a porta szélére helyezték galamb­dúccal és zsindelyfedéssel a tetején. Ezzel szemben a magyar kapuk érdekessége, hogy a településen kívül helyezkedtek el, a pusztában. Csongrád megyében találtak nagyon régi, ősi kapuknak a nyomait, és ez nem a véletlennek köszönhető a régi emberek szerint. A felkelő nap megszenteli a házat, ahogyan besüt az ablakon és beragyogja a tereket. A kapuk nem szolgáltak mást, mint a rajtuk átsütő nap sugaraival megszentelték a földet. És ha a királyainkra gondolunk és a Királyok park­jára, akkor ennél nemesebb dolog nincsen.

 

A jurtát Lükő Gábor kutatásai alapján rekonstruálták, illetve Mándoky Kongur István magyar nyelvész, turkológus – akiről még annyit érdemes tudni, hogy a kazah nyelv nagy ismerője. Kazahsztánban hosszú éveken keresztül az orosz volt a hivatalos nyelv, ő hozta vissza az anyanyelvüket, és ezáltal Kazahsztánban nagy nemzeti hősként tartják számon – szakmai útmutatása alapján igyekeztek elkészíteni. A vezér sátor adta az ötletet, hogy elkészítsék a hét vezér kopjafáit, amik mára már eltűntek. Ezt továbbgondolva születtek meg a magyar királyok faszobrai Pálfy László Kossuth-díjas szobrászművész tervei alapján, Géza fejedelem szobrával a jurtadombon. A jurta kapuján is az ősi magyar mondák jelennek meg faragások képében. A szobrok Cs. Kiss Ernő bányász fafaragó táborában készültek, a kapu pedig Velencén.

 

Olyan mesterek adták tudásukat és munkájukat a szobrok létrejöttéhez, mint Sarló István, Csepeli István, Szondi Sándor, akik az ország legjobb fafaragói voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában