Oktatástól a kultúráig

2022.04.05. 09:00

Ráckeresztúron is lesz művelődési ház

„Hihetetlen, de igaz: lesz művelődési házunk!” – ezzel a felkiáltással adta hírül a település önkormányzata az örömhírt.

Héjj Vivien

A régi iskolaépület felújítva teljesen új, de nagyon várt funkciót kap Ráckeresztúron

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– A művelődési ház létrehozására 170 millió forintot nyertünk, és van egy kapcsolódó fejlesztés, a térfigyelőkamera-rendszer bővítése. Tehát összesen 199 milliót nyert most Ráckeresztúr. Óriási eredmény, hogy a két fejlesztés így együtt megvalósulhat. A művelődési ház nemléte óriási hiány volt Keresztúron – mondta lapunknak Szentes-Mabda Katalin polgármester.

 

– Azt szokták mondani itt az enyéim, hogy a legutolsó faluban is van legalább egy faluház, Keresztúrnak ilyen még sohasem volt. Nagy lehetőség adódott nekünk azzal, hogy új iskola is épül, ugyanis az intézmény eddig két telephelyen működött: a Hősök terén voltak az alsó tagozatosok, a Szent János téren pedig a felsősök. Azzal, hogy az alsó tagozatos épület helyén megépül az új iskola, úgymond funkció nélkül marad a Szent János téri épület, amely kiválóan alkalmas arra, hogy művelődési háznak használjuk – beszélt a tervekről a polgármester.

 

A helyszín tehát már adott, ugyanis a jelenleg még oktatási intézményként funkcionáló épület – habár régi típusú – tágas belső terei és nagy belmagassága lehetőséget ad arra, hogy egy-egy osztályterem később klubhelyiséggé avanzsáljon, és teret adjon a kultúra szárnyalásának. A már hagyományosnak számító események és bálok mellett a közösségi és civil rendezvények is méltó helyszínt kaphatnak majd a felújítandó épületben.

Szentes-Mabda Katalin szerint Ráckeresztúr egésze nagyon várta már, hogy legyen végre saját közösségi háza
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Van két olyan egymás melletti nagy terem, amelyet össze tudunk nyitni, ezáltal színházteremmé alakíthatjuk. Úgy készültek a tervek, hogy legyen benne táncterem, kiállítótér és egy büféhelyiség is, sőt, tudunk majd szabadtéri, udvari rendezvényeket is szervezni a művelődési ház területén. Nagyon átgondoltuk, hogy mit lehet kihozni a meglévő épület adottságaiból. Ahhoz, hogy a pályázatot beadhassuk, szükség volt egy megelőző tanulmányra is, amiben a település lakossága végtelenül aktívan részt vett, több százan töltötték ki a kérdőívet papíralapon és online is. Összességében elmondhatom, hogy óriási társadalmi támogatottsága van ennek a projektnek, nagyon akarta ezt a település – tette hozzá Szentes-Mabda Katalin.

 

A szóban forgó épület szigetelése és a nyílászárók cseréje már korábban megtörtént, a tető is jó állapotban van, azonban a később hozzátoldott, rossz állapotban lévő, funkció nélküli épületrészeket elbontják, az egyes falak kivételével, áthelyezésével alakítják ki a funkcionális tereket. Az egyik legfontosabb fejlesztés a vízvezetékrendszer és a gépészet teljes cseréje, emellett új burkolatokkal és vizesblokkal is gazdagodik majd a leendő közösségi és kulturális központ.

 

Habár a projekt még a kezdő fázisában van, a tervek szerint ez év végére meglehetnek az engedélyes tervek, jövő év elején pedig kezdődhetnek a bontási, majd az építési munkálatok is. Optimális esetben 2023 nyarán – de legkésőbb őszén – már új közösségi és kulturális központot üdvözölhet a település.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában