Frissen Fejérből

2022.05.02. 16:17

Északon is fel volt adva a lecke - Felkészülten vágtak neki az érettséginek Móron

Móron is elérkezett az első vizsga napja. A Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, Birkás Krisztina elmondta: -Megfelelő felkészültséggel vágott neki magyar írásbelinek a két nappalin járó és az egy estin tanuló osztály, melyekben összesen mintegy hatvan fő adhatott számot tudásáról.

Palocsai Jenő

Kiss-Kovács Eszter és Pápai Zsanett Kármen bízik abban, hogy sikerült hozniuk a megszokott szintet a vizsgán is

Forrás: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NZP

Az iskola kapujában a Bodajkról érkező, estin végző Pocker család jött velünk szemben. Az édesanya Pockerné Marton Ilona is belevágott úgy az iskolába, mint az érettségi vizsgába. Mint elmondta: -Ez a végzettség bármikor jól jöhet. A nyugdíjkorhatár kitolódik és a kor előrehaladtával már nem biztos, hogy tudok fizikai munkát végezni, így akkor talán hasznát veszem az érettséginek. Emellett ezzel is támogattam a fiamat.

Az édesanya a szövegértési feladattal könnyen megküzdött, ám az elemző rész már lényegesen nehezebb volt. Fia, Pocker Zalán a reménybe kapaszkodott a vizsgán. Elmondása szerint a magyar sosem volt az erőssége, így kicsit nehézkes volt a fogalmazás, főleg a terjedelem.

Pockerné Marton Ilona Zalán fiával együtt ült be a padba tanulni is, vizsgázni is
Forrás: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Kiss-Kovács Eszter a novellaelemzést választotta és ezzel kapcsolatban azt mondta: -Ez a feladat szimpatikusabb is volt, és egyszerűbbnek is tűnt, mint a két vers összehasonlítása, mert ha a próza esetében az öt epikus elemet megkeressük, akkor könnyen elemezhető a mű, különösen úgy, hogy én közben kitértem a szereplők közötti kapcsolatokra, illetve hogy milyen emóciókat keltett bennem.

Eszter egy-két évig még nem tanul tovább, dolgozni fog, de jócskán vannak tervei a jövővel kapcsolatban. Tásra Pápai Zsanett Kármen azonban a Széchenyi Egyetemre megy, ha jól sikerül a vizsga és kereskedelmet, marketinget és logisztikát tanul majd levelezőn. A Bakonycsernyéről érkező Zsanett a Szabó Magda szöveg érzelmi hatását helyezte a középpontba, nagy figyelmet fordítva arra, hogy a szavak száma mindenképpen elérje a minimumot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában