Történelem

2022.05.27. 15:33

Fehérvár katonáinak történetéről tartottak előadást pénteken

A megyeszékhely katonai történetét bemutató konferencia kezdődött pénteken reggel a fehérvári Civil Központban.

Hajdú Marianna

Forrás: Nagy Norbert / FMH

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület és Mag-Tár Zámoly Néprajzi-helytörténeti gyűjtemény szervezésében egy előadássorozat keretén belül ismerhettük meg Fehérvár több évszázados katonai történelmét és emlékhelyeit. 

Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a konferencia házigazdája és Cser-Palkovics András képviseletében megjelent Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő köszöntője után Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, a konferencia szakmai védnöke nyitotta meg a konferenciát.

A konferencia témájának alapötletét adó könyv szerzője, Káplár Zsolt, a hadtörténeti Intézet és múzeum főelőadója, a Székesfehérvár épített katonai öröksége 1867-1918 című művét mutatta be a közönségnek. 

Az előadások egészen az államalapítástól napjainkig mutatták be a város épített katonai emlékeinek és az itt szolgált csapatoknak a történetét. Váczi Márk történész minden századot érintő, átfogó képet festett a megyeszékhelyen és környezetében zajló történelmi cselekményekről, személyekről.

A szervezők célja, – ahogyan fogalmaztak – hogy a résztvevők az épület és emlékmű láttán ne csak egy épületet és egy emlékművet lássanak, hanem ismerjék meg a hozzájuk kötődő és a városhoz kapcsolódó történetüket is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában