Ki- és felvirágzott városunk

2022.06.20. 14:00

Kedden érkezik Székesfehérvárra az Entente Florale verseny zsűrije

A megye több települése is szívesen bekapcsolódik a Virágos Magyarország és az Entente Florale versenybe – előbbi a hazai, utóbbi a nemzetek közötti megmérettetés. Lajoskomárom, Sukoró, Pákozd, Nagyvenyim, Rácalmás, Fehérvárcsurgó és természetesen Székesfehérvár is vitt már haza elismerést.

Szanyi-Nagy Judit

A Rózsaliget – nevéhez hűen – rózsaillatú környezetet nyújt

Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A Virágos Magyarország verseny előszobája a nemzetközinek, ugyanis az adott kategóriákban jól teljesítők, vagyis az abszolút győztes falu és város képviselheti hazánkat az országok közötti versengésben. Legutóbb 2019-ben, még a világjárványt megelőzően az év települése regionális díjat Paloznak (Veszprém megye, falu kategória) és Székesfehérvár (város kategória) nyerte el augusztus végén, majd a második hazai fordulóban, októberben a városok között ugyancsak Fejér megyeszékhelye végzett az élen. Így Fehérvár, valamint végül Orfű és Veresegyház képviseli Magyarországot az európai virágos városok és falvak versenyén (Entente Florale Europe), melynek díjátadóját várhatóan szeptemberben tartják, ráadásul a nem túl messzi Balatonfüreden.

Épített és természeti környezet szimbiózisa az Aranybulla-emlékműnél
Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A legközelebbi fontos dátum június 21-e, kedd, ekkor érkezik ugyanis a nemzetközi zsűri a királyok városába, s veszik szemügyre, miért is Székesfehérvár lett a 2019-es Virágos Magyarország verseny győztese város kategóriában. A városgondnokság ehhez kapcsolódva egy kisfilmet is készített – erről közösségi oldalán Cser-Palkovics András polgármester számolt be –, amely bemutatja, a tél végétől egészen tavaszig miként munkálkodnak a városi környezet „betondzsungel-mentesítésén” és élhetőbbé tételén a cég szakemberei.

A minden évben más arcát mutató virágóra helyiek és turisták kedvence egyaránt
Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Ebben a kisfilmben, illetve a Fejér Megyei Hírlap saját képes összeállításában fotók szerepelnek a közelmúltban – a pecsét kiadásának 800. évfordulója apropóján – megújított Aranybulla-emlékműről és környezetéről, a növénycsodákat és különleges állatokat rejtő Sóstó tanösvényről, a virágóráról, valamint a Palotavárosi-tavak és a Rózsaliget területén nyíló virágokról egyaránt.

Felfedezőknek is ajánlott a Sóstó természetvédelmi terület
Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Nos, a többi között ezeket is megnézik kedden az ítészek, akik az év vége felé akár még nemzetközi elismerésben is részesíthetik Székesfehérvárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában