Frissen Fejérből

2022.07.15. 14:00

Egyik eldobja, másik gyűjti - A hulladék elhelyezésének kérdése szinte állandó probléma Fehérváron is

Az egyik utcában egy piros autó hátuljában gereblyézik egy nő, hogy megszabaduljon saját szemetétől, míg pár utcával arrébb van olyan, aki mások szemetét is képes lerakatni a saját udvarán. A szemétügynek mindig vannak újabb vetületei, és a legtöbb büntetendő.

Palocsai Jenő

A szemét legális elhelyezése jelentősen drágult az elmúlt időszakban, így sokan vállalják a lebukás magas kockázatát a magas árak kifizetése helyett

Forrás: Elekes Gergő / Feol.hu

Július első harmadában egy közösségi oldal felhasználója tudatta a világgal, hogy egy ilyen és ilyen márkájú, piros autóból szemetet dobott ki egy nő a Kőrösi utcában. A poszt készítője feltüntette a kocsi forgalmi rendszámát is, sőt, az is kiderült, hogy nem zsákos szemétről volt szó elsősorban, hanem ömlesztett kommunális hulladékról, melyet a világ sorsán és jövőjén nem sokat töprengő autós egy valaha talán szebb időket és feladatokat látott gereblye segítségével húzta ki a kocsi hátuljából az út mellé.

Szigli Istvánt meg is kérdeztük, hogy ez a jelenség mennyire gyakori? A terület önkormányzati képviselője készséggel válaszolt a kérdésünkre és elmondta: – Feketehegy, illetve Szárazrét térségében nem túl gyakran történik ilyesmi és ebben nagy szerepet játszik, hogy ebben a városrészben egy összetartó, a környezetére érzékenyen figyelő közösség él. Nálunk mindenki figyelmesen éli a mindennapjait és nem csak a saját portájára ügyel, hanem a közterületre is. Ha valaki észrevesz egy ilyen cselekedetet, az nem a közösségi oldalra teszi fel, hanem szól a hatóságoknak.

Ennek megfelelően mi is felkerestük kérdéseinkkel a hatóságot, konkrétan a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát. Megkérdeztük, hogy ha a rendőrség lát egy ilyen posztot, annak mi a következménye? A válaszban az állt, hogy: – A megjelölt témában bejelentés vagy feljelentés az elmúlt napokban nem érkezett a rendőrségre, továbbá a rendőrség az említett posztot sem észlelte, így eljárás sem indult az ügyben. Amennyiben bűncselekmény jut a hatóság tudomására – akár közösségi oldalon látottak alapján is –, úgy hivatalból eljárást indít az adott ügyben, melynek keretében megkeresi a posztot feltevőt, és megpróbálja azonosítani az elkövetőt.

Szigli István említette, hogy a lakosok a rendőrséget szokták hívni, megkérdeztük, hogy ha a rendőrség kap egy telefonos bejelentést, annak hogyan zajlik az utóélete? A rendőrség válaszából kiderül, hogy a telefonos megkeresésekről a rendőrség feljegyzést készít, a helyszínre egységeket küld, szemlét tart, jelentést készít, büntetőeljárást indít. Abban az esetben pedig, ha az adott ügyben a rendőrség észleli, hogy nem hatáskörébe tartozik az eljárás, a bejelentést továbbítja annak a hatóságnak, amely illetékességgel rendelkezik az eljárás lefolytatására.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy kit, mit kell felhívni, ha bárki illegális hulladéklerakást észlel a megyében? 

Mint kiderült, ezt a tevékenységet bárki jelezheti a jegyzőnél, az önkormányzatnál, de bejelentést is tehet a rendőrségen is. Megtehetjük ezt a 112-es segélyhívó telefonszámon is, de névtelenségének megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es zöldszám, a Telefontanú.

Sokan azonban kétszer is meggondolják, hogy névtelenség ide vagy oda, feljelentést tegyenek, mert nem akarnak belekeveredni az ügybe. Meg is kérdeztük, hogy mennyire van biztonságban, aki jelzi a jogsértést? Megtudtuk, hogy a feljelentett nem feltétlenül szerez tudomást a feljelentő személyéről, emellett a feljelentő, későbbiekben tanú, a büntetőeljárásban kérheti személyi adatainak zártan történő kezelését.

Ahogy a legtöbb jogsértésnek, úgy ennek is vannak kategóriái, mely alapján kiderül, hogy szabálysértés történt-e vagy akár bűncselekménynek minősül az eset? A határokat feszegető kérdésünkre, mely a várható szanckiók mértékére is kiterjedt, a rendőrség így válaszolt: 

Minden esetben az adott cselekmény jogi megítélése dönti el, hogy az szabálysértés, bűncselekmény, vagy esetleg más egyéb jogsértés. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 248. § szerinti - a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése - jogsértés megvalósulása esetén bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, minősített esetben pedig a büntetés egytől öt évig terjedő szabadságvesztés. A szabálysértés jogkövetkezménye lehet a szabálysértési hatóság által kiszabott akár 150 ezer forintig is terjedő szabálysértési bírság, de a közterület-felügyelő, természetvédelmi őr, mezőőr által is kiszabható helyszíni bírság.

Mint kiderült, az illegális hulladéklerakás esetében teljesen mindegy, hogy magán- vagy közterületen történik, a megítélése ugyanaz, viszont érdemes mindenkinek figyelnie a saját, egyébként ritkábban látogatott területeit, legyen az erdő, rét, árok vagy éppen egy üres építési telek, ugyanis az adott terület tulajdonosa köteles gondoskodni a hulladék elszállításról, és annak költségét is ő fizeti, függetlenül attól, hogy a szemét nem az övé és nem ő rakta oda.

A legkönnyebben talán úgy bizonyítható, hogy valaki illegálisan helyez el szemetet, ha lefényképezzük tevékenység közben, ám napjaink GDPR-os korszakában, illetve az amerikai ügyvédes filmek tanulmányozása miatt felmerül a kérdés, hogy készíthető-e egyáltalán fénykép az elkövetőkről, illetve ha igen, akkor az így, akár lesből készült fotók felhasználhatók-e később bizonyítékként a bíróságon? A megyei főkapitányság kimerítő válasza így szólt: 

Minden eljárásban felhasználható bizonyítékként az a fénykép, videófelvétel, személy vagy bármely dolog, ami a bizonyítást szolgálja. A bűncselekmény elkövetését a tetten érő dokumentálhatja, amit a hatóság az eljárásban lefoglal és bizonyítékként felhasznál. Érdemes azonban az ilyen jellegű felvételeket csupán a hatósági eljárásban a hatóság rendelkezésére bocsátani, a személyiségi jogok védelme miatt nem ajánlatos azt internetes közösségi oldalakon megosztani azokat.

Felhívták a figyelmünket egy olyan jelenségre is, mely szerint Székesfehérváron van olyan ingatlantulajdonos, aki megfelelő ellenszolgáltatás fejében engedélyezi, hogy mások szemetet rakjanak le, saját ingatlanjuk területére. Tudakoltuk, hogy mennyire legális ez, és ha nem az, akkor hogyan lehet ennek véget vetni? Az illetékes hatóság, valamint a jogszabályok szerint ez a cselekedet nem legális, ezért a rendőrség azt kéri, hogy amennyiben valaki jogsértést észlel, tegyen bejelentést vagy feljelentést.

Az illegális hulladéklerakások hátterében nem mindig a felelőtlenség vagy az igénytelenség áll. A szemét legális elhelyezése jelentősen drágult az elmúlt időszakban, így sokan vállalják a lebukás magas kockázatát a magas árak kifizetése helyett. Arról nem is beszélve, hogy van pár olyan dolog, amit sehol sem vesznek át. Utóbbira jó példa a rakodógépek és mezőgazdasági vontatók, traktorok kerekei, ugyanis ezeket az elkopott, levedlett köpenyeket sem a hulladékkezelő cégek telephelyei, sem a leszerelést végző gumis műhelyek nem veszik át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában