Frissen Fejérből

2022.07.20. 17:31

Belák Sándorra emlékeztek Enyingen

A Városvédő-szépítő és Hagyományőrző Társaság 2005-ös megalakulásával feladatának tekinti, hogy felkutasson mindent, ami a város történelméről tudni lehet. Hagyományainak megújítása és fenntartása mellett, emléket állítson a település híres szülötteinek.

Hajdú Marianna

Forrás: Hajdú Marianna / FMH

Belák Sándor 1886. július 17-én született Enyingen. Debrecenben az orvostudományi egyetem tanára, egy ideig a berlini Charité Klinikán is dolgozott.

1932-ben az általános kórtan nyilvános rendes és a bakteriológia megbízott tanára Budapesten és az Általános Kórtani és Bakteriológiai Intézet igazgatója. 1937-től a budapesti Rheuma és Fürdőkutató Intézet igazgatója is. 1943. május 14-én az Akadémia levelező tagjává választotta. De ezek csak szűken mért szavak, munkássága ennél sokkal több volt. Foglalkozott az alkat és az öröklött tulajdonságokkal, az orvosmeteorológiával, a balneológia és a vérképzés bakteriológiájának területét is kutatta. A kolloidkémiát, a vegetatív idegrendszer és az immunrendszer kapcsolatát, de a biokémia módszertani alapelveivel is foglalkozott.

Kovács Attiláné és Kató Balázs, Enyingi Városvédő-szépítő és Hagyományőrző Társaság
Forrás: Hajdú Marianna / FMH

Budapesten halt meg 1947. március 12-én hurutos tüdőgyulladás, szívszélhűdés következtében, 61 évesen.

 Enyingen, a református temetőben volt a Belák család sírhelye. 2011-ben a társaság emlékhelyet létesített és azóta is minden évben megemlékeznek a híres professzorról, mint ahogy születésének 136. évfordulója alkalmából idén is elhelyezték a tisztelet virágait.

 Hagyományosan a Magyar Reumatológusok Egyesülete is képviselteti magát ezeken a megemlékezéseken. Idén Nagy Katalin, – mint a Belák Sándor Emlékérem kitüntetettje – a Markhot Ferenc Kórház Reumatológiai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa helyezett el a koszorút az egyesület nevében. 

Dr. Nagy Katalin, a Belák Sándor Emlékérem kitüntetettje, a Markhot Ferenc Kórház Reumatológiai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa, valamint Dr. Patócs Tibor reumatológus, Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház - Enyingi Rendelőintézete 
Forrás: Hajdú Marianna / FMH

 A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház - Enyingi Rendelőintézete nevében Patócs Tibor, Enying Város Önkormányzata nevében Méreg János képviselő, az Enyingi Városvédő-szépítő és Hagyományőrző Társaságtól Kovács Attiláné és Kató Balázs tisztelgett a nagytiszteletű professzor emléke előtt.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában