Frissen Fejérből

2022.07.26. 14:20

Már épül a díszlet a Koronázási Szertartásjátékhoz

Az augusztus 20-ához kapcsolódó eseménysorozat egyik kiemelkedő pontja a Koronázási Szertartásjáték.

Szanyi-Nagy Judit

Egyre épül-szépül a díszlet

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A III. András – Az utolsó aranyágacska címet viselő színi előadást augusztus 19. és 21. között láthatja a közönség. A darab egyik különlegessége, hogy ezen a helyszínen, vagyis a Nemzeti Emlékhelyen ez a szertartásjáték lesz az utolsó, amit a nézők láthatnak. 

Korábban egy közös sajtótájékoztatón Szikora János rendező és Cser-Palkovics András polgármester jelentette be, hogy a helyszínváltozásnak három oka van. Az egyik az összefoglaló jellege az előadásnak, a másik a költségek, amik jelentősen megugrottak. „Célunk, hogy a lelkekben újjá lehessen építeni a koronázó bazilikát”. Szikora János pályázatának egyik fontos kitétele volt ez, ami pedig a harmadik indok, hiszen ez több aspektusban is megvalósult, s egyik fontos eszköze volt ez az előadássorozat.

A nézőtér pedig már épül, ahogyan a díszlet további elemei is folyamatosan érkeznek az emlékhely fölé, hogy kevesebb mint egy hónap múlva méltóképpen búcsúztatni lehessen a helyszínt és az Árpád-házat egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában