Frissen Fejérből

2022.07.28. 13:08

Velence Korzó: kerítésbontás lesz megint?

Lehetett rá számítani, hogy a nyár folyamán sem csitul a velencei önkormányzat és a Velence Korzó közti vihar, melyet már a város vezetésénél is „bohózatnak” titulálnak. A kerítéssel elkerített partszakasz kapcsán jött az ideiglenes intézkedés: el kell bontani.

S. Töttő Rita

2021 márciusában írtunk a Korzó körüli lekerítési munka kezdetéről

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Egy kerítést már le kellett bontania a Velence Korzó üzemeltetőjének (erről olvashattak itt, és itt), ám a nyárra újabbat épített. A korábbiaktól eltérően azonban nem a teljes korzó területét kerítette el, csak egy szakaszt, ahol reményeik szerint csendesebb, nyugodtabb körülményeket tudnak biztosítani azoknak, akik oda bemennek. Várható volt, hogy a velencei önkormányzat nem hagyja annyiban az újabb kerítést, s a napokban rövid közleményben tudadták is a hírt: „A Székesfehérvári Törvényszék ideiglenes intézkedéssel kötelezte a Gomi Kft-t arra, hogy a Velence város tulajdonát képező Velence Korzón az elkerítést megszüntesse. A végzés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.” És persze hozzátették: „Bízunk abban, hogy harmadjára (immár két végzés után) már nem tesz kísérletet a Gomi Kft. a part lezárására, és jogkövető módon eltávolítja a kerítést.”

A Velence Korzó ügyvezetése a kinyilatkoztatás apropóján újból nekiment az önkormányzatnak, és saját közleményében fejtette ki véleményét az ügyben. Lényege, hogy a polgármester „folyamatosan keresi a lehetőségét annak, miként okozhat nekünk bosszúságot.” Teszi ezt annak ellenére – vélekednek -, hogy „kérte a köztünk zajló peres eljárás bírája, hogy a per jogerős lezártáig a felek tartózkodjanak külön beadványok benyújtásától, birtokvédelmi kérelmektől, kvázi egymás bosszantásától.”

 Merthogy közben zajlik a per a két fél között, lényege, hogy az önkormányzat szerződést bontott az üzemeltetővel, pontról pontra véve azokat az indokokat, amelyek miatt szerintük erre a lépésre kényszerültek (erről itt olvashatnak bővebben)

Majd pedig a Gomi Kft. közleményében kifejti: szerinte az önkormányzat valótlan állításokat tett a beadványában, amikor azt írta le, hogy elzárták a partot a látogatók elől – tekintve, hogy a kerítéssel elzárt részre is bárki bemehet. Csak a napozóágyakért és ernyőkért kell fizetni. S hogy mégis akkor miért kellett a kerítés? Erre is adnak választ: „Mert kell, hogy legyen egy olyan része a strandnak, amelyen az adott napágyak és napernyők számának megfelelő számú vendég tud kikapcsolódni, strandolni nyomorgás, tolakodás nélkül! Továbbá azért is, mert egyébként a tiltás ellenére sokan még mindig a Korzó homokjában toaletteztetik kutyájukat, a kutyagumit nekünk hagyva, s az éj leple alatt még sok más "csoda" kerül rendszerint a homokba a belövő tűtől kezdve az emberi ürülékig, vizeletig, eldobott és széttört üvegekig…”

Éppen ezért az üzemeltető hajthatatlannak tűnik egyenlőre, s állítják: a kerítés a helyén marad, legalábbis addig biztosan, míg a fellebbezést elbírálják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában