Ne menjünk el, ha baj van!

2022.08.01. 19:47

A hős benned van! - A tizenharmadik bemutatót tartották a Rescue24 mentőcsapat szakemberei

Tihanyi Tamás

A cél az, hogy lehetőleg senki ne maradjon segítség nélkül

Forrás: Tihanyi Tamás

Nyolc nyári tábor helyszínén most már a tizenharmadik bemutatót tartották meg eddig az ország keleti részétől, Rohodtól és Székelytől a Dunántúlig, de elsősorban Fejér megyében a Rescue24 mentőcsapat tapasztalt szakemberei, Pavelcze László és Klupács Péter. A törekvésük ugyanaz, mint korábban: azt szeretnék, hogy minél többen sajátítsák el a segítségnyújtás, az elsősegély alapvető fogásait. Hétfőn Szipola Antal köszöntötte az életmentőket a székesfehérvári Csónakázó-tónál, mielőtt meghallgatták volna őket a Vital Club fiatal kajakosai. Korábban például Móron, az úszó és a futballista táborban, a fehérvári Bregyó-közben már több alkalommal, aztán Erzsébet-táborban, de a videotonos dolgozók gyermekei és a Honvéd Szondi SE triatlonosai között is elmondták már legfontosabb gondolataikat.

Pavelcze László és Klupács Péter a Vital Club kajakos táborában
Forrás: Tihanyi Tamás

– Nagyon nagy munkát végeztünk el eddig Lacival, hiszen legalább félezer fiatalt oktattunk az elmúlt hetekben – összegzett büszkén Klupács Péter, aki több évtizedet töltött életmentéssel nyugdíjba vonulásáig, elsősorban a megyeszékhelyen és környékén. Sokan köszönhették neki életüket már eddig is. 

A két szakember „A hős benned van!” elnevezésű, rendkívül fontos ismeretterjesztő programot térítés nélkül végzi amellett, hogy költségeik egy részét a Baptista Szeretetszolgálat vállalta magára.

– Örülünk annak, hogy nyitottak a gyerekek – mondta Pavelcze László, aki tapasztalatait háborús helyszíneken és természeti katasztrófák sújtotta országokban gyarapította. – Beszélgettünk, izgalmas kérdésekre válaszoltunk korábban az iskolai foglalkozásokon is, és úgy látjuk, a fiatalok egyre ügyesebbek, aktívabban, egyre több szakmába vágó kérdéssel találkozunk. Tudjuk, mindenkit nem lehet egyformán lekötni ilyen jellegű információkkal, de továbbra is azt szeretnénk, hogy azok a gyerekek, akikkel mi foglalkozunk, ne menjenek el tétlenül a jövőben senki mellett. Tanulják meg azt, hogy nem csak alkoholisták, drogosok eshetnek el, fekszenek az utcán, bárki lehet beteg, vagy sérült. Soha nem lehet tudni, mi történt azzal, aki gyors segítségre, legalább egy telefonra, a mentő azonnali hívására szorul. Valamilyen módon, de segíteni kell: mi ezért dolgozunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában