Informatikai fejlesztés

2022.08.31. 13:22

A kormányablakok működését hatékonyabbá tevő projekt zárása Fehérváron

Plenáris üléssel, majd szakmai előadásokkal zárták szerda délelőtt azt a több éves projektet, amelynek során hatékonyabbá vált a kormányhivatalok működése, ezáltal az ügyfelek kiszolgálása is.

Borsányi Bea

Az államtitkár hangsúlyozta, a fejlesztések nem érnek véget

Fotó: Fehér Gábor / FMH

2010 előtt különböző, egymástól függetlenül működő hivatalok bürokratikus rendszerében kellett eligazodniuk az állampolgároknak. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően viszont ma már a korábbinál lényegesen átláthatóbb, egyszerűbb, hatékonyabb és gyorsabb ügyintézést biztosít az ország 314 kormányablaka, amelyekben csaknem minden, az állammal kapcsolatos ügyet egységes színvonalon intézhetnek az állampolgárok – emelte ki köszöntőjében György István, államtitkár, aki hozzátette, az elektronikus ügyintézés lehetőségeit a továbbiakban is bővítik.

Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, az elmúlt években stabil és biztonságos informatikai háttér kiépítésére volt szükség. Ennek köszönhetően tudták nagymértékben elektronizálni a közigazgatás belső folyamatait, illetve a lakosságot és a vállalkozásokat célzó szolgáltatásokat és széleskörűen digitalizálni az állami érdekkörbe tartozó információkat és tartalmakat. Ahogy azt Simon László főispán megfogalmazta, a gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy egyfelől megszűnt a „kockásfüzet” rendszer, lezárult a „házi” megoldások és a hivatalok saját maguk által fejlesztett programjainak korszaka. Ma már minden kormányhivatal számára elérhetők ugyanazok az adatok és információk és egységessé vált a kormányhivatalok működése, amelyek hosszútávon jóval gazdaságosabbá is válnak a jövőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában