Nagy sikerrel zárták a legelsőt

2022.08.17. 12:28

Véget ért a vízszolgáltató vállalat által szervezett napközis tábor (képgaléria)

Augusztus 8-án indult és 12-ig tartott az az ötnapos tábor, melyet a Fejérvíz Zrt szervezett azoknak a 6 és 12 éves közötti gyerekeknek, akiknek szülei a szolgáltatónál dolgoznak.

Palocsai Jenő

Forrás: Fejérvíz ZRT

Még tavaly kötelezte el magát a vállalat amellett, hogy családbarát munkahellyé váljon. Számos intézkedés mellett idén augusztusban egy régóta dédelgetett cél vált valóra, ugyanis Laczi Péter vezérigazgató kezdeményezésére megszervezték a cég dolgozói az első Fejérvíz Gyermektábort. 

Lepsényi Marietta kommunikációs menedzser elmondta: – A vállalat dolgozói között sokszor felmerül a téma, hogy nem könnyű megoldani a gyermekek elhelyezését a 2 és fél hónapos nyári szünetben, hiszen ennyi szabadság nincs és sajnos nem mindenkinél tudnak a nagyszülők is besegíteni. Így az a döntés született, hogy segítünk a munkavállalóinknak ebben a kihívásban. A tábor megszervezésével, úgy gondoljuk, hogy a szülőknek nagy segítséget nyújtunk és reménykedünk benne, hogy a munkavállalóink elkötelezettsége is erősebb lesz ezek által vállalatunk iránt. 

A kommunikációs szakember volt a tábor egyik vezetője is és úgy fogalmazott: – Nagy izgalommal fogadtuk a gyermekeket a saját telephelyünkre, hiszen ez volt az első saját szervezésű gyermektáborunk a saját dolgozóink gyermekeinek. Most már örömmel elmondhatjuk, hogy egy fantasztikus hét áll mögöttünk, amely a rengeteg visszajelzés alapján felejthetetlen emlék marad a gyermekek számára.

Arra a kérdésre, hogy milyen események mentén zajlott a tábor élete, azt felelte Lepsényi Marietta: – Egész héten színes, kreatív programokkal vártuk a gyermekeket. Szerencsések vagyunk, hiszen az előadók és a segítők is nagyrészt a vállalat dolgozói közül kerülhettek ki. Ebben az állományban van túravezető, környezetvédelmi mérnök, laboráns, hivatásos sportoló és sok más, a gyermekek számára érdekes szakma is megtalálható. Általuk még élménydúsabbak lehettek a tábori napok. Sokat túráztunk, kincset kerestünk, tudományos kísérletekben vehettünk részt, kreatívkodtunk és önismeretet fejlesztettünk. 

A jövővel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy terveik szerint a jövőben egyre több turnust indítanak majd és egyre több gyermeket vonnak be a közösségbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában