Frissen Fejérből

2022.09.02. 17:30

Forgalmi rendetlenség - avagy a velencei közlekedés fokozódik

Hogy várossá válásának 18. születésnapja alkalmából ajándékként kínálta-e a lakosságnak a fenekestül felfordított forgalmi rendet Velence önkormányzata 2022 nyarának végén, nem tudni, de egy biztos: annyi behajtani tilos táblát, rikító és földre firkált figyelmeztetést még nem látott városlakó, mint itt most.

S. Töttő Rita

Táblaerdő Velencén, értelmezésért kérjük álljanak meg pár pillanatra

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Míg augusztus elején még csak arról szóltak a hírek, hogy bevezetik, mostanra azért puhult a dolog és jelezte az önkormányzat: próbaidőszak következik. Nagy próbatétel lesz ez az itt élőknek, legalábbis az érzelmi megnyilvánulásokból erre lehet következtetni.

Általában augusztus 19-én szokta ünnepelni Velence várossá nyilvánításának születésnapját – ami idén sem lett volna másképp, ha az időjárás nem szólt volna közbe. Ám ezúttal a vihar mellett másfajta csomagot is kapott a lakosság: éppen ezen a napon jelentette be ugyanis az önkormányzat, hogy a város területén forgalmirend-változtatást vezetnek be az elkövetkezendő időszakban. Az ok nyilvánvaló: a megnövekedett autóforgalom, amely már nem csak a főutakon, de az alsóbbrendű utakon is érezteti hatását. A fő célterület az Újtelep városrésze lett, melynek kitáblázása után számos változás lépett életbe. Ilyen például az, hogy a Szabolcsi út és a Kis utca közötti területet 30-as zónává változtatták, továbbá minden kereszteződést jobbkezessé tettek.

Az újtelepi óvoda előtti téren zokon vették, hogy a helyiek is parkoltak, nem csak az óvodába érkezők, így itt az óvoda előtti terület teljes hosszában megállási tilalmat vezettek be – csak akkor parkolhat le itt autó, amikor a meghatározott időszakban (reggel, délben és délután) engedélyezett.

Kapásból négy behajtani tilos egy kereszteződésben Velencen
Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Több utca egyirányúsítása is megtörtént, mégpedig az Akácfa és a Zárt utca tehermentesítése céljából – hogy ne ezeken keresztül vigyék iskolába a gyerekeket azok, akik autóval érkeznek. A vártnál is nagyobb érzelmi vihart kavartak azonban a változások, melyek miatt az önkormányzatnak igen gyorsan magyarázkodnia kellett. Ezt azonban csak egy hozzászólásban tették meg, és kifejtették: lakossági fogadóórán érkezett kritikákra válaszul hozták meg ezeket az intézkedéseket. Persze ne feledjük: volt olyan téma – a turizmus – pár éve, amelyre online kérdőívet is kitöltetett az önkormányzat, hogy kikérje a véleményeket. Erre most nem került sor. A 30-as korlátozásra pedig szerintük azért van szükség szinte mindenhol, mert „Velence város úthálózatának geometriai, építésbeli adottságai alapján a hálózat nagy részén az 50 km/órás sebességet nem szabadna engedélyezni.” A jobbkezes szabályt pedig azért vezették be, mert azt remélik, így minden irányból érkezvén jobban figyelnek majd a sofőrök egymásra. Az egyirányúsítás pedig azért kellett, mert nem elég széles az adott utcákban az úttest, hogy autók, gyalogosok, kerékpárosok egyaránt elférjenek.

A hasonló változásoknál mindig felmerülnek a szakértő javaslatok: volt, aki fekvőrendőrt, más lámpát vagy éppen gyalogosátkelőt, járdát javasolt. Ezek azonban vagy pénzbe kerülnek – ami nincs az önkormányzatnak –, vagy az adottságok nem megfelelőek az önkormányzat szerint.

Bármerre nézünk, egy piros kis tiltótáblát biztosan látni fogunk Velencén
Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Izgatottan várták a tanévkezdetet a helyiek, hogy vajon mi lesz – nos, az önkormányzat szerint szépen, rendben zajlott minden, az iskolánál sem voltak fennakadások. Persze ezúttal is voltak, akik jelezték: azzal, hogy az iskola teljes alsó tagozatát áthelyezték az Ófalu városrészbe, bizony az újtelepi forgalom is lényegesen csillapodott. Vagyis nem biztos, hogy a megváltozott forgalmi rendre kell fogni a nyugalmasabb forgalmat.

A forgalmirend-változást Velencén a székesfehérvári buszmenetrend változásához hasonlítják sokan: ha nem sikerült jól, azt be kell ismerni és vissza kell vonni – olvashatók a vélemények. Nos, hogy az elkövetkezendő 4 hónapban milyen észrevételek érkeznek, az sokban számíthat a későbbiekben – legalábbis ezt ígéri az önkormányzat. Ezért a [email protected] e-mail címre küldött javaslatokat, észrevételeket is ide várják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában