Nagy lehetőségek kapujában

2022.09.13. 17:00

Hazatért New Yorkból Szick Petra Dóra és egyből mikrofont ragadott

Ahogy korábban már megírtuk, a honvágy hozza haza a nagy Puskás-drukker hírében álló, huszonéves szépségkirálynőt, Szick Petra Dórát Amerikából. Örömmel jelentjük: a sas időközben már leszállt!

Kecskés Zoltán

Szick Petra Dóra 5 év után ismét riporterkedik. A képen éppen Éliás Gyula Jr. énekest kérdezi.

Forrás: Interjúalany

Egy korábbi beszélgetésünk során azt ígérte, hogy első dolga az lesz, hogy meglátogatja a felcsúti és környékbeli barátait és kimegy a Pancho Arénába, ám mint megtudtuk, hirtelen annyi dolog szakadt a nyakába, hogy erre sajnos nem volt lehetősége – mondta a FEOL-nak Szick Petra Dóra.

– Ahogy híre ment, hogy jövök haza, már be is tábláztak, így még gyakorlatilag le sem szálltam a repülőről, de már mentem is forgatni – kezdte nevetve Petra, aki elmesélte, hogy milyen eseménydús napokon van túl, mióta hazatért. – Időm sem volt akklimatizálódni, azért valljuk be, a hatórás időeltolódás elég sok, de nem panaszkodom. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezekben a nehéz időkben dolgozhatok, de be kell valljam, eléggé kimerített a sok munka – tette hozzá, de nem győzött hálálkodni, mert jó pár lehetőség is adódott mióta hazajött.

– Egyrészt azért mentem ki több hónapra Amerikába, hogy átgondoljam az életem, sok olyan magánéleti dolog történt, amiért úgy gondoltam, jól jön egy kis légkörváltozás, másrészről nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget, amire egészen 10 éves korom óta vágytam. Most pedig újra itt vagyok Magyarországon, feltöltődve és készen állva az előttem álló feladatokra, amiből hál' Istennek úgy néz ki, van bőven. Elkezdtem ismét riporterkedni, öt év után ragadhattam újra mikrofont a Budapest Marriott Hotelben rendezett Rózsa Bálon, valamint egy műsorvezetői  munka is lóg a levegőben az egyik kereskedelmi csatornán. Emellett sok produkción fogok dolgozni a háttérben, illetve a színészkedés sem fog a háttérbe szorulni. Nagyon izgatott vagyok a jövőt illetően és még arról sem tettem le, amit korábban nyilatkoztam, hogy szépségszalont nyissak Alcsútdobozon. A terveim szerint jövőre elvégzek egy  kozmetikus képzést és utána jöhet majd a szalon, leghamarabb 2023 végi kapunyitással. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában