Rekord rekord hátán

2022.09.13. 14:00

Közel kétszázan futnak Alsószentivánon a hétvégén

A hétvégén újra mozgásra invitálja az Alsószentiván Községért Egyesület a környék apraja-nagyját három távon is. A tavalyi nagysikerű rendezvény után idén a vállalkozó szellemű terepfutók ismét megmérettethetik magukat aszfalton, erdőben, réten és földúton, s bizony még vízmosásban is helyt kell állniuk.

Kecskés Zoltán

Különleges éremmel készülnek a versenyre: rajta településük egyik ikonikus épülete, a Hétfájdalmú Szent Szűz kápolna látható a két futó alak mögött.

Ahogy azt már egyesülettől és a községtől is megszokhattuk, itt mindig történik valami, dacára annak, hogy a megye 109 települése közül a hetedik legkisebbről beszélhetünk a maga hatszázas lélekszámával. Az elmúlt időszakban volt itt saját képeslap-kibocsátás, fotópályázat, zarándoklat, sőt a falunapon még egy lánykérésnek is szemtanúi lehettek az érdeklődők. Így a hétvége utolsó napjára szervezett sportos délelőttre is várható valami rendkívüli.

– A Szentiván Trailt második alkalommal rendezzük meg Alsószentivánon, melynek során végig kalauzoljuk a résztvevőket településünk legszebb tájain. Ahogy mondani szoktuk: a csicsergő madarak, a futókkal együtt lélegző táj, élmény, feltöltődés vár mindenkire a szentiváni löszdombokon – kezdte beszélgetésünket Nagy Orsolya, az egyesület oszlopos tagja. – Idén három távon vártuk a nevezéseket: a hagyományos, tavalyi Trail (6 km) távon kívül a gyerekek számára egy 1 km-es örömfutás és egy hosszabb, 14 km-es Trail Extra hosszú pálya is választható volt. Nagy öröm, hogy közel 50 lurkó jelentkezett a legrövidebb távra, de arra is büszkék lehetünk, hogy túlszárnyaltuk az első év sikerét, már ami a nevezések számát illeti. Összesen 185-en adták le regisztrációjukat a különböző versenyszámokra. Így bátran mondhatjuk, hogy az esemény már most túlhaladta az elképzeléseinket – mondta nagy örömmel a szervezésből is oroszlánrészt vállaló alpolgármester, aki elárulta, hogy a terepfutáson kívül a Sárbogárdi Rendőrkapitányság kerékpáros ügyességi versennyel és KRESZ-teszttel várja majd az érdeklődőket, illetve lehetőség lesz a WalkEnergie mechanikus gyaloglógépek kipróbálására is, Juhász-Reiter Mónika sportedző jóvoltából.

Tavaly 108-an, idén közel 200-an jelentkeztek a Szentiván Trail versenyre.
Fotós: Alsószentiván Községért Egyesület 

– Nemcsak a nevezők, de kísérőik is megmozgathatják magukat ezen a sportos délelőttön. Egyéb meglepetésekkel is készülünk, ezek közül azonban most csak az esemény logójaként is szereplő érmet szeretném leleplezni: a tavalyi sikeres rendezvény után fontosnak éreztük, hogy egy színvonalas, esztétikus, fémből készült éremmel köszönjük meg a hozzánk látogató futók bizalmát. Az érmen településünk egyik ikonikus épülete, a Hétfájdalmú Szent Szűz kápolna látható a két futó alak mögött. A háttér színében a falu címerének színei köszönnek vissza. Külön öröm számunkra, hogy a nevezők között sok Alsószentivánról elszármazottat köszönthetünk, úgy érzem, nekik különösen sokat jelent ez a futóverseny a hazai dombokon, mi pedig mindig szívesen látjuk őket itthon. Nagyon hálásak vagyunk a megvalósuló közösségi összefogásért, amelyből ez az esemény idén is megszületik: mindenki abban segít, amiben csak tud – fogalmazott Nagy Orsolya. 

Mindezeken felül izgalomban minden bizonnyal nem lesz hiány, hiszen a nevezési listát megnézve ott találhatjuk a tavalyi legjobbak közül Már Nóra Adriennt (Alap, I. hely), Borosné Németh Szilviát (Sárbogárd, III. hely), illetve a férfiaknál Reisch Józsefet is, aki alig két másodperccel nyerte tavaly a futamot. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában