Folytatódott a hagyomány

2022.09.29. 20:00

Múzeumi beavató a Hetedhétben

A Hetedhét Játékmúzeum Réber Gyűjteményéről szerveztek előadást, elsősorban a frissen Fehérvárra került középiskolások számára, amelyen Szűcs Erzsébet művészettörténész mesélt Réber László Lázár Ervin meséihez készült rajzairól.

Kecskés Zoltán

Érdekes előadást tartottak a középiskolásoknak

Fotó: Fehér Gábor

A megjelent hallgatóságot Nagy Veronika muzeológus, a Hetedhét Játékmúzeum szakmai vezetője üdvözölte. Köszöntőjében kiemelte, hogy a 'Múzeumi beavató' esemény azzal a céllal született meg a tavalyi évben, hogy megszólítsa, megérintse a líceumok újdonsült diákjait, akik ne adj’ isten idegenkednek a múzeumok világától, mondván, hogy nincs ott semmi keresnivalójuk. „Mi hisszük, hogy van, erre pedig a  Réber Gyűjtemény a legfőbb bizonyíték!" – fogalmazott Nagy Veronika.   Ezt az állítást pedig mi is csak alátámasztani tudjuk, hiszen ki ne hallott volna a négyszögletű kerek erdő különleges lakóiról, amely Lázár Ervin fantáziáját és Réber László rajzait dícséri. S valóban, hiszen ahogy Szűcs Erzsébet művészettörténész előadásán is hallhattuk, a mesefüzet 1985-ös megjelenése óta generációk kedvence lett, és talán ma is többen a gyermekek közül erre a fabulára  hunyják le a szemüket.

Dömdödöm és társainak története mellett számos érdekességet hallhattunk magáról  a Kossuth-díjas íróról, Lázár Ervinről, illetve Réber László grafikusművészről, valamint közös munkáikról is, amiből – mint kiderült – volt jó pár, szám szerint tíz darab és még egy kicsi. A kisfiú meg az oroszlánok (1964) műtől kezdve, A Hétfejű Tündér (1973) mesegyűjteményig minden szóba és górcső alá került. Egy biztos, a leginkább meséiről ismert írónk jellegzetes hangú, humorú és tanulságos művei, valamint a karikaturista, szellemes, ötletes illusztrációi oly szorosan kötődnek egymáshoz, hogy talán az utóbbi nélkül a mesék is máshogy hangoznának. Ahogy Szűcs Erzsébet előadásán is elhangzott: „Réber László munkái olyanok, mint hogy ha a tévén levennénk hangot, akkor is van értelmük!"

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában