Frissen Fejérből

2022.09.23. 20:00

Sárkányok a vízen - szombaton lesz a java! (képgalériával)

Ki könnyedebben, ki nagyobb erőfeszítéssel, de mindenki teljes erőbedobással dolgozott pénteken azért, hogy a 17. Sárkányhajó Fesztivál előrendezvényén, a Nebuló kupán és a Székesfehérvári Egyetemi Sárkányhajó Bajnokságon jó helyezést érjen el. A leglátványosabb rész azonban még csak szombaton következik.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

A Sárkányhajó fesztivál Nebuló kupája zajlott pénteken délelőtt a Csónakázó-tavon, ahol általános és középiskolások mérkőztek meg egymással. Már 5. osztálytól jöttek fehérvári fiatalok a versenyre, összesen 25 csapat, melyből 17 általános iskolás volt.  

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

- Nagyon jó hangulat volt, előtte gyakoroltak, majd amikor vízre mentek, mindent beleadva versenyeztek – foglalta össze a délelőtt eseményeit Sziklenka László főszervező. A délután az egyetemistáké és főiskolásoké volt: a bajnokságon ezúttal négy egyetem diákjai szelték a vizet, 200 és 2000 méteren mérettették meg magukat.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

- Célunk az, hogy a fiatalokkal megszerettessük ezt a sportot, s hogy a jelentős helyi, versenyző egyesületnek, a Dragon Aquának segítsünk az utánpótlás kinevelésében, megtalálásában – tette hozzá. A fesztivál látványos része szombaton lesz: felnőtt csapatok, baráti társaságok, vállalati csoportok, egyesületek versenyeznek egymással, szintén 200 és 2000 méteren. 10 órakor kezdődik az első futam, délelőtt a rövid távon, délután 14-14.30 között pedig a hosszú távon szurkolhatunk a versenyzőknek.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában