Frissen Fejérből

2022.09.04. 07:42

Vadételek mesterei Soponyán

Több száz szakács versengett szombaton Soponyán, az Ökoturisztikai Központban. A vadgasztronómiai legízesebb étkei kerültek terítékre ezen a napon, ugyanis készült étek őzből, vaddisznóból, muflonból és szarvasból is. Volt, aki a Nagydíjért jött, más a közönséget szerette volna jóllakatni.

S. Töttő Rita

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A Vadex Mezföldi Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara Fejér megyei területi szervezete rendezte meg a 15. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált és Fejér megyei vadásznapot Fejér megye történelmi, vadászat-történeti múltjáról méltán híres településén, Soponyán.  

Soha annyi főzőcsapat nem mérettette meg magát a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon, mint 2022-ben, amikor tizenötödik alkalommal – Mészáros Lőrinc gyémánt fokozatú támogatásával – valósulhatott meg a rendezvény. A szombati napon megtelt az erdő fűszeres vadhús illattal, az Ökoturisztikai Központ pedig látogatókkal és rekordszámú főző csapattal - köztük a magyarokon kívül cseh, szlovák és a román versenyzőkkel. Akiket többek között Majoros Gábor, a Vadex vezérigazgatója köszöntött a megnyitón. Majd visszaemlékezett a kezetekre:

- Amikor megszületett a döntés, hogy szervezünk egy vadétel főző versenyt, azzal a céllal tettük, hogy reklámot csináljunk a vadgasztronómiának.  Az újonnan megnyitott ökoturisztikai központban nagyképűen vadgasztronómiai fesztivált hirdettünk tehát, meg is hívtunk vagy öt főző csapatot. Az első alkalommal alig kétszázan voltunk. Igazi családias hangulatban telt ez a 16 évvel ezelőtti nap 2007-ben. Ma itt 93 főzősátornál közel 400 szakács, illetve kukta készül arra, hogy megmutassa tudományát, elkápráztatja a rangos pártatlan, szakmai zsűrit, egymást és a látogatókat – tette hozzá a vezérigazgató, akinek reggeli reményei szerint több mint 5 ezer vendéget vártak az eseményre – mint később kiderült: minden elképzelésüket felülmúlta a látogatószám ezen a napon.

Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke elmondta, nagyon sokat fejlődött a vadhús fogyasztás Magyarországon, de van hova fejlődni, hiszen jelenleg 0,7 kilogramm vadhúst fogyaszt egy magyar ember évente. Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében rámutatott: a megyei önkormányzat a Vadex stratégiai partnere, ehhez kapcsolódik a megyei értékőrzés és az értéktár program is.  – Megyei, sőt, nemzeti érték ugyanis a vadászati-erdészeti hagyomány, kultúra, a gasztronómiai kultúra, és ezek legalább annyira fontos részei a megyei és a nemzeti értékeknek, melyekre figyelnünk kell és tovább kell adnunk közösen az utókornak.

Nagy István agrárminiszter megnyitóbeszédében szólt a vadászatról, amely szorosan kapcsolódik kultúránkhoz:

- Maga a vadászat és a természet féltő szeretete egyfajta kultúra és inspiráció is egyben, amely számtalan művészt ihletett alkotásra - és nem pusztítása! – fogalmazott, majd rámutatott: nagyon fontosak az ilyen rendezvények, amelyek alkalmat adnak arra, hogy a társadalom széles rétegei számára kinyissák az erdőket, megmutassák az erdő kincseit, azt a csodálatos világot, amely övezi és megmutatja azt a munkát, egyensúlyt teremtő felelősséget, melyet az erdész és a vadász közösen végez. A napokban sokszor szemtanúi lehetünk annak, hogy politikai célokból mire használják fel az erdőket. A leghatározottabban vissza kell utasítanom minden erdész és vadász nevében, akik a legelkötelezettebbek, a legtermészetközelibbek! Tőlük félteni az erdőt olyan politikai baklövés, amelyet a lehető leghatározottabban vissza kell utasítanom!  

 

A miniszter kiemelte a vadászkutyák kérdését is: - Jó hír, hogy 2020-tól az egyik őshonos magyar kutyafajta, az erdélyi kopó is alkalmazható terelővadászatokra. Bízunk benne, hogy ez hozzájárul a fajta megőrzéséhez, törzskönyvezett egyedszámának gyarapodásához – majd beszámolt arról is, hogy a közelmúltban hatályba lépett vadászvizsga rendelet rendelkezik többek között a magyar agárral való vadászatra feljogosító kiegészítő vizsgáról is. - Így már az utolsó akadály is elhárult a magyar agárral történő vadászat útjából és e régi, tradicionális vadászati mód újra gyakorolhatóvá vált. Ezek az újabb lépések hagyományaink megőrzéséhez szükségesek.

A kitüntetések, elismerések átadása után a közel 100 főzőcsapat asztalánál már lassan gőzölgött a sok illatos vadétel, melyek nem csak a zsűrinek okoztak kellemes pillanatokat. Mire elkészült minden, szinte azonnal el is fogyott.

- Az ételek ünnepi, magas színvonalon készültek – mondta el véleményét a zsűri elnöke, Ferenczi István Venesz-díjas mesterszakács. -  Ami nagyon tetszett, hogy nem csak pörköltek készültek. Láttunk indiai, ázsiai ihletésű ételt, arab ízesítésű fűszerezést, volt, aki ledarálta a húst és káposztába töltötte, volt, aki céklába töltötte. Szívvel-lélekkel dolgozott mindenki, és valóban nagyon nehéz dolgunk volt a helyezések során.  

A jubileumi fesztiválon a Vadgasztronómiai Nagydíjat a Zalaerdő szakácsai nyerték, az Erdei Ételek Mestere elismerést pedig a Vadex Vadvilág csapata nyerte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában