Frissen Fejérből

2022.10.16. 12:09

Elindultak a szemétszedő kenuk a Velencei-tóra (videó)

Kifutottak az Expedíció Velence Tömegsport és Környezetvédő Egyesület kenui, hogy megtisztítsák a Velencei-tavat a szeméttől.

Palocsai Jenő

Fél tucat hajóba ült a legénység, hogy akár a tiszta, de alacsony víz alól is kiszedje a mederben bújó szemetet

Forrás: Palocsai Jenő / FMH

A program szervezőjét kérdeztük, az indulás előtti percekben, hogy most mennyi szemét várható? Simin György elmondta:-

Az idei év szerintem alig-alig fogunk találni szemetet, mert sajnos visszaesett a turizmus és kevés horgász volt kint a vízen. Ugyanakkor az alacsony vízállás miatt olyan szemetek jönnek most elő, amik a meder alján vannak. Előkerülnek például a régi haltartások, autógumik. A korában jellemző flakonokból,  zacskókból nem sokat látunk. 

Mint megtudtuk, a létszám mindig változó, hiszen immár másfél évtizede  szervezik meg ezt a túrát. Most úgy 15-en vannak, ami kevesebb a szokásosnál,. Ennek főleg az az oka, mert először egy két héttel korábbi időpontot tűztek ki, ám az akkori viharos időjárás miatt el kellett halasztani. Azért gyakorlat, hogy ilyenkor többen is lemorzsolódnak a korábban szép számú érdeklődők táborából. 

Simin hozzátette: - Bár valóban 15 éve szervezzük ezt a szemétszedő programot,  valójában nem ez a kizárólagos cél, ugyanis a hosszú évek alatt összeállt egy közösség, egy jó társaság. A kezdetekben hatalmas mennyiségű szemetet szedtünk össze, hiszen akkor évtizedek hulladékát kellett eltakarítani a tóból. Most már könnyebb a helyzet, de azért most is hozunk ki pár zsákot. 

Sok fiatal is megjelent az eseményen, velük kapcsolatban azt mondta a szervező, hogy mindig érkeznek újak, közöttük sok fiatal, ami annak is köszönhető, hogy sok család fontosnak tartja, hogy a gyerekek már fiatalon bekapcsolódjanak ebbe.

 

Több kenu és egy kajak is nekivágott a víznek a hajóállomások mellől, hogy szisztematikusan átfésüljék a tavat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában