Craonból érkeztek

2022.10.29. 10:21

Tizennégy év után is élénk a kapcsolat a két testvértelepülés között

Egymás után két testvértelepülési látogatásra is sor került Iszkaszentgyörgyön, ahol a múlt héten az erdélyi Gyaluból, míg a héten a franciaországi Craonból érkeztek vendégek.

Borsányi Bea

Péntek este közös vacsorát tartottak a francia és a magyar családok.

Fotó: Borsányi Bea / FMH

Craon nagyjából dupla akkora, mint Iszkaszentgyörgy, az észak-francia kisvárosnak körülbelül 4500 lakója van. Csütörtök este 21 fő érkezett, akik családoknál szállnak meg. 

- A kapcsolatunk 2008-ban kezdődött, akkor kapott a székesfehérvári Civil Iroda egy megkeresést Franciaországból. Lavalban, Franciaország kulturális és történelmi városában rendeztek abban az évben egy olyan európai kulturális és sport fesztivált, aminek – erre egy ott élő, eredetileg fehérvári hölgy figyelt fel – nem volt magyar résztvevője. Végül a néptánccsoportunknak köszönhetően a fehérvári vizilabdások mellett mi kaptunk meghívást – elevenítette fel a kezdeteket Gáll Attila, polgármester. 

A szentgyörgyieket a Lavaltól 30 kilométerre fekvő Craonban, családoknál szállásolták el. Ők építették ki az első kapcsolatokat. A craoni tartózkodásból barátság lett, majd 2010-ben testvérvárosi megállapodást kötött a két település. Craonban azóta már a harmadik polgármester szolgálja a települést, míg Iszkaszentgyörgyön továbbra is Gáll Attila áll a falu élén. A csütörtök este érkező csoporttal eljött Paul Chainau, Craon egykori polgármestere is, aki sokadszorra jár nálunk. A kisváros egykori vezetője kérdésünkre elmondta, annak idején új tapasztalat volt számukra egy német és egy angol testvértelepülés után egy magyar, ami Európának egy másik részét képviselte. De nagyon szeretik az országot és ezt a kis falut. Ő maga négy éve nem volt itt, így most meglepve, de örömmel tapasztalta, mennyit fejlődött Iszkaszentgyörgy az elmúlt időszakban, ahol új közösségi terek is létrejöttek. 

- A két település közötti kapcsolat több ponton is megvan, néptáncosaink többször is felléptek Franciaországban, de barátságot ápolnak a foltvarróink is. Ám a kapcsolat talán legértékesebb része az, hogy a fiataljainknak az Erasmus+ programnak és ennek a kapcsolatnak köszönhetően lehetőségük van kiutazni Franciaországba – fogalmazott Gáll Attila. 

A csütörtöki érkezés és budapesti látogatás után pénteken Iszkaszentgyörgy értékeit, látnivalóit tekintették meg a craoniak, akikkel szombaton Balatonfüredre és Hévizre utaznak. A Balatonnál felkeresnek egy lellei borospincét is. Vasárnap minden család saját programot szervez a vendégeinek, akik hétfőn hajnalban indulnak vissza Franciaországba. 

Fotós: Borsányi Bea / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában