Frissen Fejérből

2022.11.07. 16:59

Hamar újranyithatnak a november közepén bezáró fehérvári posták

Az is elképzelhető, hogy csak néhány hetet, egy-két hónapot tartanak zárva a helyiségek.

Szanyi-Nagy Judit

Intenzív tájékoztató- és oktatóprogrammal segítenék az online világban kevésbé jártas embereket

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mint azt megírtuk, november 12-étől ideiglenesen több Fejér megyei, köztük öt fehérvári postát zárna be a Magyar Posta Zrt. költséghatékonysági okokból. A városvezetés erről a döntésről a sajtóból és a Posta közleményéből értesült, éppen ezért a megyeszékhely polgármestere, Cser-Palkovics András már korábban is jelezte: tárgyalni fog a lehetőségekről a céggel.

Közösségi oldalán november 7-én közzétett bejegyzésében az elöljáró kiemelte, az ügyben levelet intézett a Posta vezetéséhez, valamint többször egyeztetett Vargha Tamás országgyűlési képviselővel és az érintett területi önkormányzati képviselőkkel. Ezt követően hétfőn a Miniszterelnöki Kabinetirodán tárgyalt Fónagy János államtitkárral a november 12-től bezárandó fehérvári postahivatalok mihamarabbi újraindításáról. A megbeszélés konstruktív és sikeres volt – írta a városvezető, majd beszámolt a fejleményekről.

"Fónagy államtitkár úrral megállapodtunk, hogy a Magyar Posta Zrt. felhatalmazást kap arra, hogy tárgyaljon és megállapodjon velünk a Fehérváron bezárandó postahivatalok mihamarabbi újra nyitásának pénzügyi, jogi feltételeiről, valamint annak dátumáról. 

A postahivatalok újraindításának feltétele, hogy fenntartásuk költségeinek egy részét átvállalja az önkormányzat a jövőben, azaz a posták működtetését a város az állammal közösen biztosítja. Csak ezzel tudjuk garantálni, hogy a kérdéses posták minél hamarabb kinyithassanak és működhessenek.

A mai tárgyalás nyomán a Posta erre felhatalmazott képviselőivel a lehető leghamarabb elkezdjük az egyeztetéseket az önkormányzati támogatás mértékéről, jogi, pénzügyi kereteiről. A megállapodásnak meg kell felelnie az Európai uniós és a hazai jog előírásainak. Mivel ez bonyolult folyamat lehet, ezért az előkészítés pár hetet igénybe fog venni, de igyekszünk a lehető leggyorsabban megállapodni annak érdekében, hogy a fehérvári postahivatalok minél hamarabb újra tudjanak indulni."

Emellett – mint az a bejegyzésből kiderül – a megállapodás részét képezi egy intenzív tájékoztató- és oktatóprogram kidolgozása a két fél által, közösen, amely abban segít, hogyan lehet a legtöbb postai ügyet (például a csekkbefizetést) online, digitálisan elintézni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában