Frissen Fejérből

2022.11.09. 09:00

Látvány- és showtánc Sárbogárd szívéből

A Sárbogárdi Tánckavalkád két főszervezője már évek óta Radnai Zoltán és Szőke Fanni. A messze földön híres esemény kezdeteihez tizenhárom évet kell visszamennünk az időben.

Kecskés Zoltán

Látványosságból idén sem lesz hiány a tánckavalkádon, amire Radnai Zoltán és Szőke Fanni neve a garancia.

Fotó: Radnai Lajos

Mindketten vallják, hogy a tánc érzelmeket vált ki belőlünk, néha elringat és mesél nekünk, néha felpezsdít és határtalanul boldoggá tesz. Ezt tűzték ki annak idején a zászlajukra is a rendezvény megálmodásakor, amely azóta a közösségépítés, a szórakozás, valamint a város lakóinak közös ünneplésévé vállt minden év novemberében. „Gondoljunk csak bele, mekkora nagy értéket jelent mindez a mai rohanó világban.” – jegyzi meg mosolyogva Radnai Zoltán, akivel az idei, szám szerint tizenkettedik kavalkádról beszélgettünk, amelyet november 19-én rendeznek meg. 

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az esemény már évek óta piros betűs ünnepként szerepel az emberek naptárában. November közeledtével, már nem csak mi szerzők várjuk a jeles napot és vágjuk a centit, de a a rajongók és a fellépők is, akik már el sem tudnák képzelni ezt az időszakot a kavalkád nélkül. Bár az esemény sorsa az energiaválság és a Covid miatt sokáig kétséges volt – derült ki Radnai Zoltán táncművész elmondásából –, végül mégis úgy döntöttünk nem akarjuk, hogy azt az ürességet érezzük, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt elmaradt a gála. Köszönjük Horváth Istvánnak, a sárbogárdi József Attila Művelődési Ház vezetőjének, aki biztosított minket, hogy lesz megfelelő fűtés a helyszínen, így nagy elánnal elkezdtük a szervezést.

Voltak kérdőjelek, de mégsem maradnak a bogárdiak novemberben fesztivál nélkül 

A kortárs művészeti bemutatkozónak is beillő táncünnep több mint tizenkét éve debütált. Radnai Zoltán táncművész így emlékezett vissza a kezdetekre. 

– A Tánckavalkád eredeti ötlete 13 évvel ezelőtt Vaskeba Krisztina fejéből pattant ki, aki szeretett volna egy olyan nagyszabású rendezvényt szervezni, ahol a környező tánciskolák megmutathatják növendékeiket, illetve betekintést engednek munkájukba és ezt megoszthatják a vendégekkel. Ennek adott és ad színteret a mai napig is a sárbogárdi Tánckavalkád, amit a kezdeti első három év után mi vettünk át és folytattuk a szervezését. Egyre bővült, kiteljesedett, és egyre színesebb programokkal és előadásokkal gyarapodott évről évre, ahogy egyre nagyszabásúbb, monumentálisabb lett. A célunk, azóta sem változott, hogy egyrészt felkeltsük a nézők érdeklődését a különböző táncstílusok iránt, és ha csak egy est erejéig, de elmerülhessenek a táncművészetek világában. Másrészt pedig, hogy lehetőséget biztosítsunk tánciskoláknak, hogy egy igényes, látványos gála keretében megmutathassák magukat.

Nem csak a fellépők sora, de az esemény közönsége is évről évre bővült, amiről rendkívül hálásak. Éppen azért, hogy senki ne maradjon le a telt házas rendezvényről, azok, akik nem férnek be a terembe kivetítőn is követhetik a színes programokat.

– Egy nagyobb csoportok és egyre több tánciskola csatlakozott hozzánk az évek során, és mi igyekeztünk mindig emelni a tétet, izgalmasabbá és érdekesebbé tenni a showt, olyan sztárvendégek meghívásával, akik akár olyan stílust hoznak a színpadra, ami térségünkben nem annyira ismert. Fontos számunkra a megújulás és jó látni, hogy évről évre egyre látogatottabb a program. Hálával tartozunk és jó érzés, amikor látjuk a lelkes közönséget és tudunk adni az embereknek adni egy kis szórakozást és betekintést a mozgáskultúrák csodálatos világába.

A fellépők névsorát olvasva ez idén sem lesz másként. Radnai Zoliék ismét egy lenyűgöző estével készülnek, ahogy azt minden egyes szavából kihallani. 

– Igen színes programnak ígérkezik a november 19-ei este. A vendégek a megszokott sikeres és hagyományszerűen fellépő tánciskolák mellett újakkal is találkozhat, illetve idén két meglepetéssel is készülünk amellett, hogy tovább bővült a fellépők listája. Sztárvendégeink Bokor Attila koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem mester tanára és Zsár Melinda- Színházi táncos és pedagógus, akik elhozzák nekünk kicsit az 1930-40-es évek hangulatát fergeteges swing és lindy hop bemutatójukkal. A másik meglepetés, hogy mi is készülünk Vörös Péterrel és Vörös-Somogyvári Judittal, akik társastánc pedagógusok és a Színművészeti Egyetem tánctanárai, egy közös latin-amerikai tánckűrrel, amit közösen fogunk előadni. Hisszük, hogy idén is egy varázslatos estét tölthetnek el velünk a táncok szerelmesei, akik eljönnek immáron tizenkettedik tánckavalkádunkra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában