Frissen Fejérből

2022.11.03. 09:55

Mi lesz a fehérvári postákkal? Segítséget ajánl a város önkormányzata

Gyakorlatilag a hírekből és a Magyar Posta közleményéből tudta meg a fehérvári önkormányzat, hogy november 12-től öt székesfehérvári posta működését függesztik fel átmenetileg.

Házi Péter

Könnyen lehet, hogy a papír alapú csekkeket egyre inkább automatáknál és nem "élő" ügyintézőnél fizetjük majd be, de ettől még ma is sokan járnak postára

Fotó: Veres Viktor / MW

Cser-Palkovics András polgármester  éppen ezért levélben kereste meg szerdán Simon Csillát, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóját, s arra kérte, hogy erősítse meg: a fehérvári fiókok bezárása valóban csak a téli időszakra vonatkozik. 

A polgármester felajánlotta az önkormányzat anyagi támogatását is, hogy mégis nyitva maradhassanak a postafiókok, ám azt leszögezi, problémát jelent, hogy a mostani uniós és hazai jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Azt kéri a postától, ha tud valamilyen támogatási konstrukciót, amely jogszerűen segítheti a fiókok megmentését, akkor azt jelezzék az önkormányzatnak. 

Cser-Palkovics András azt is javasolta, hogy a város és a Posta közösen indítson tájékoztató kampányt a fehérvári lakosság számára az online, digitálisan intézhető postai ügyek megismertetése érdekében, hiszen a polgárok egy része továbbra is személyesen intéz régóta digitálisan is bonyolítható postai ügyeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában