Frissen Fejérből

2022.11.11. 11:30

Vadhúst ettek a Sárkeszi külterületén talált kölyökkutyák

Névtelenségbe burkolózó főhősünk – legyen a neve Gergő – párjával sétálni indult még november 6-án, vasárnap két kutyájukkal közösen.

Szanyi-Nagy Judit

Az egyik megmentett sárkeszi kiskutya, amelyik már Lovasberényben pihen

Forrás: Fema Állatmentők

A kirándulás nem tartogatott különösebb történéseket, a megérkezés azonban igen: házukhoz érve, a kert hátsó részében, a szántóföld és a fasor között "egy zsemle színű valamit" láttak mozogni. Mivel Gergő távcsővel indult útnak, nem félt azt használni, s csakhamar meglátta: két-három kutyakölyök mocorog a fás-bokros részen.

– Leraktuk otthon a saját kutyáinkat, majd visszamentünk megfigyelni az erdőben bujkálókat. Nyolc kölyköt és az anyát láttuk. Nem volt kérdés, mit tegyünk: elkezdtem a környékbeli állatmenhelyeket hívogatni, közülük végül a Fema segítői hívtak vissza egy-másfél óra múlva, és közölték, indulnak a helyszínre. Eközben a közösségi oldalra is kitettem a történetet – mesélte Gergő.

Aznap este három kölyköt sikerült befogniuk. Másnap, hétfőn két kölyköt szállítottak el az állatmentők, aztán Gergő munka után csípett el még egyet. Így összesen hat kölyköt tudtak kimenteni a nyolcból, két nap leforgása alatt. A kiskutyák amúgy egy rókalyukba fészkelték be magukat, ez is nehezítette a becserkészésüket.

– Az üreget és annak környékét túl lazának találták az állatmentők, ezért jobbnak látták nem bolygatni azt, nehogy a kölykökre szakadjon a föld – részletezte a sárkeszi kutyagazda. Hozzátette, a kiskutyák "jó húsban" voltak, mert feltehetőleg az egyik helyi vadász etette őket, méghozzá egy egész vaddisznócombbal. Azért sem gondolja, hogy a kölykök vagy az anya ejtette el az állatot, mert a vaddisznó hátsó sonkájának szélén vágás nyomát látták. Emellett vizes tál is volt kint.

Gergő bejegyzésénél egy hozzászóló jelezte, ő már október 23-án szólt több állatotthonnak, hogy gazdátlan kiskutyák igyekeznek túlélni a mindennapokat az erdős részen. Akkor azonban elmaradt a segítségnyújtás, mert a pontos hely ismeretének hiányában nem találták meg a kölyköket. Gergő viszont jól ismeri ezt a környéket, az "öregek által" a temető régi útjaként emlegetett részt.

– Az anya kutya nagyon távolságtartó, öt-tíz méternél közelebb nem enged magához. Az első találkozásunkkor tíz-tizenöt méter volt az a távolság, amikor ugatni kezdett, de az csak jelzés jellegű volt: azt üzente, hogy "látlak, de hagyj békén", majd távolabb ment – ezt már arra a kérdésre felelte Gergő, hogy a nőstény óvni próbálta-e a kölyköket.

A zsemleszínű és a fekete kiskutyák még a rókalyuk környékén
Forrás: Olvasónk

Nyolcból hat kiskutya tehát már biztonságban van a lovasberényi állatotthonban, kettő azonban kint, még a szabadban tartózkodik anyjukkal. Pontosabban a kettő helyett már csak egy: az egyik zsemleszínű elpusztult, az állatmentők szerdán találtak rá.

A történetet a Fema is megosztotta közösségi oldalán, ahol egyúttal arra is kérik az embereket, ne háborgassák, ne etessék a még kint maradt kutyákat! Igyekeznek mindent megtenni azért, hogy őket is be tudják fogni. Az eddig megtalált és Lovasberénybe juttatott kölykök egészségesek voltak – persze több vizsgálat is vár még rájuk –, de bolhásak, így mindenképpen rájuk fér a szakemberek segítsége.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában