Felszántották a parkettet

2022.12.27. 11:10

Dedikált mezt és cipőt is lehetett nyerni az igari bulin

„A karácsony az az ünnep, amelyet a falubeliek közösen ünnepeltek meg, hiszen Igar nem más, mint egy nagy család" – mondta a FEOL-nak Szabó Róbert főszervező.

Kecskés Zoltán

Forrás: Szervező

A községben első ízben rendezték meg karácsony első ünnepén az igari bált. A baráti beszélgetésekkel, no meg sok-sok tánccal tarkított eseményen mindenki átélhette azt az érzést, hogy nincs egyedül, Igaron otthonra leltek az emberek és tartoznak valahova. A rangos rendezvényhez, méltó díjak is társultak és nem maradhatott el a várva várt tombolasorsolás sem éjfélkor.

– Számtalan helyi és környékbeli vállalkozó mellett olyan felajánlónk volt, mint Schäfer András, Böde Dániel (egy-egy dedikált mezt), vagy éppen Sallói Dániel (dedikált. Mellettük a MOL Fehérvár FC is támogatta a tombolasorsolást egy ajándékcsomaggal. Az egyik fődíjnak Schäfer András mezét neveztük ki, amelyet végül egy helybéli asszony, Hadi Éva vihetett haza, míg Sallói dedikált cipőjét, Kövérné Marika nyerte.  Köszönöm a felajánlásokat a jelenlegi és volt kiváló magyar válogatott labdarúgóknak.  A hangulat fergeteges volt és a lelkesebbek egészen hajnalig ropták – nyilatkozta a lapunknak Szabó Róbert.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában