Január 1-től hivatalos

2022.12.30. 07:00

Egyre több helyen láthatjuk a vármegye táblákat

Megyénk határain sorra cserélik a táblákat, több helyen már a Fejér vármegye felirat fogadja a területre érkezőket. A megnevezés január 1-jén válik majd hivatalossá.

Baráth Eszter

Fotó: Baráth Eszter / FMH

Néhány hónappal ezelőtt ismét egyre többet hallhattuk a vármegye és a főispán megnevezéseket, hiszen az Országgyűlés a nyári szünet előtti utolsó ülésén elfogadta ezen kifejezések visszavezetését. Döntésüket mindkét esetben a történelmi hagyományokhoz való visszatéréssel indokolták. A korábbi kormánymegbízottak megnevezése már a nyár folyamán főispánra változott. Ez azonban feladatkörüket nem befolyásolta, ők azok, akik továbbra is vezetik a kormányhivatalokat.

Novák Katalin államfő ez év júliusában írta alá az Alaptörvény módosítását, ami egyebek mellett a két fogalom visszavezetését is magában foglalta. Az, hogy megyéinket vármegye megnevezés illeti majd, 2023. januárjától lép életbe. Ennél fogva érthető, hogy megyénk határain is már egyre több helyen a Fejér vármegye táblát láthatják az utazók.

A vármegye megnevezést az államalapítástól egészen 1949-ig használták hazánkban, aminek a kommunizmus vetett véget. A parlamenti előterjesztés indoklása így fogalmazott a területi megnevezés visszaállításával kapcsolatban, ahogy azt korábban a boon.hu is közölte: „A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is tovább éljenek. Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megerősítése.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában