Emberségből jelesre vizsgázott

2023.01.06. 13:00

Megtaláltuk a hölgyet, aki azonnal a segítségére sietett a Fehérváron elütött lánynak

Cikkünket olvasva szerkesztőségünkben jelentkezett az a nő, aki felsegítette az úttestről a Palotavárosban elütött lányt. Mint kiderült, több járókelő simán elment az úton fekvő kamaszlány mellett.

Házi Péter

Illusztráció

Fotó: Tóth Imre

Amint arról beszámoltunk, december 15-én elütöttek egy 15 éves lányt Fehérváron. Az ismeretlen nőt, aki azonnal a lány segítségére sietett, a család szerette volna megtalálni. A feol segítségével ez sikerült!
- Én csak a csattanást hallottam, mert már az egyik panelháznál jártam, ami eltakarta a balesetet. Azonnal megfordultam, hogy megnézzem, mi történhetett, mert egyből valami rosszat sejtettem - mondta a feolnak Andrea, aki cikkünk nyomán jelentkezett szerkesztőségünkben, miután magára ismert: amint megírtuk, a lány családja a világháló segítségével próbálta megtalálni azt az ismeretlen nőt, aki segített a lánynak.
- Ahogy mentem vissza, láttam, hogy valaki az úttesten fekszik. Sajnos többen simán elmentek mellette, mintha mi sem történt volna. Lehajoltam a lányhoz, akinek ekkor vérzett az orra, s nem tudott kommunikálni, így felemeltem - emlékezett vissza a balesetre Andrea. Ekkorra már a közeli iskolából is többen kijöttek, s így derült ki, hogy a lány amúgy ott tanul.

Mint a segítő hölgytől megtudtuk, valóban sokkot kaphatott a sofőr, aki egyébként szintén nő volt, s aki végül maga hívta ki a mentőket, tehát próbált ő is segíteni, miután már "magához tért". Szerencsére a lány komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet.

- Nem ez az első, hogy odamegyek egy utcán fekvő emberhez. Volt, hogy részeg emberhez hívtam mentőt, de olyan is, hogy csak rosszul lett valaki és azért feküdt el a járdán.  Sajnos azt látom, hogy sokan nem törődnek az utcán fekvő emberrel, pedig senki nem tudhatja, mi a baja az illetőnek, nem kell egyből arra gondolni, hogy "csak részeg". Lehet rosszul a cukorbetegsége miatt vagy éppen egy epilepsziás roham miatt is - mondta Andrea, aki örül, hogy tudott segíteni a lánynak. Telefonszámát megadtuk a családnak, akik ezúton is köszönik neki, hogy gondolkodás nélkül odarohant segíteni.

 

Vezető képünk illusztráció!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában