Egyelőre kevés az aszfaltos út

2023.02.16. 11:30

Az útfelújításokat érintően komoly a lemaradás – a megoldásokat keresi Ráckeresztúr önkormányzata

Az évek, évtizedek során egyre rosszabb állapotba kerülő utcák miatt újabb és újabb jelentős anyagi kár keletkezett az autójában – állítja ráckeresztúri olvasónk. Mint mondja, nem érti, hogy ennyi idő alatt miért nem lehetett felújítani a kátyúkkal, kiálló csatornafedelekkel tarkított utcákat. A problémáról és a lehetséges megoldásokról a település polgármesterét is megkérdeztük.

Héjj Vivien

Illusztráció!

Fotó: Pesti Tamás

Legyen szó egy kisebb faluról, egy közepes méretű városról vagy egy százezer ember lakta megyeszékhelyről, az utak felújítása minden településen kardinális kérdés. Ráckeresztúri olvasónk, lakóhelye kapcsán tapasztalt olyan hosszú ideje húzódó, komoly problémákat, melyek miatt, állítása szerint, jelentős anyagi kár keletkezett gépjárművében.

– Éppen most vizsgáztattuk az autót, két évvel ezelőtt eltört az első rugója, most eltörtek a hátsók is, ami újabb 52 ezer forintos kiadás, ezt nyugdíjból nem könnyű kifizetni. Ócskák, gödrösek az utak. Van itt más probléma is: huszonkét éve élünk a településen és ennyi idő alatt sem sikerült a Hősök terén buszvárót kialakítani. Az egyik oldalon van egy pici beálló, azt a patikus saját költségén állíttatta föl. Úgy érzem, nincs gazdája a falunak – sorolja a problémákat olvasónk, aki azt mondja, a Kodály Zoltán utca korábban masszív útszakasz volt, állapota a csatornázás után kezdett egyre rosszabbá válni. Habár decemberben kisebb javításokat végzett az utcában az önkormányzat, a nagy autóforgalom miatt ez sem hozott tartós megoldást.

Az ügy kapcsán megkerestük a település polgármesterét is, akitől elsőként azt kérdeztük, amennyiben a település lakóinak gépjárműveiben a rossz minőségű utak miatt keletkezik kár, tud-e anyagi segítséget nyújtani az önkormányzat?

– Úgy tudom, ilyen esetben köteles az önkormányzat anyagi segítséget nyújtani – reagált a kérdésre Szentes-Mabda Katalin. – Ha ki van táblázva, hogy kátyús az útszakasz, akkor az önkormányzat mentesül a fizetési kötelezettség alól. Én az összes mellékutcát nem tudom kitáblázni. A gond az, ha a káreseményt csak egy nap vagy egy hét múlva jelzi a lakos. Ilyenkor ugyanis az az eljárásrend, hogy ha megtörténik a baj, a helyszínen rendőrt kell hívni, jegyzőkönyvet kell felvenni arról, hogy az autóban esett kár és a kátyú – vagy bármi egyéb – között ok-okozati összefüggés van. A saját tapasztalatom is az, hogy ezt a procedúrát az emberek nem szeretik kivárni, végigcsinálni.

A polgármester azt mondja, előfordult már olyan eset, hogy az úthibák okozta anyagi kár rendezése az önkormányzatra hárult, de ez igencsak ritka.

– A szociális rendelet manapság rendkívül szűkre szabja azokat a kereteket, ahol az önkormányzat segítséget tud nyújtani. Ilyen káreseményre sajnos nem tudunk önkormányzati támogatást adni. Régen volt rendkívüli települési támogatás, de ezt sajnos meg kellett szüntetnünk – mondja a polgármester, aki a Kodály Zoltán utca kapcsán elmondta, a csatornázás még az ő polgármestersége előtt zajlott.

– A csatornázás kapcsán voltak hibák, korábban büntetőeljárás is folyt emiatt. A mai napig előfordul olyan, hogy a csatorna nyomvonalában meghorpad az út, idestova már tizenöt éves ez a történet. Nyertünk pénzt fejlesztésre, most sikerült szereznünk mart aszfaltot, ami télen gyakorlatilag kincsnek számít. Folyamatosan töltögetjük az utcákat, de olyan mérhetetlen mennyiségű az aszfalt nélküli utca, hogy mire a végére érünk, kezdhetjük elölről – teszi hozzá Szentes-Mabda Katalin, s hangsúlyozza, az önkormányzat igyekszik minden lehetőséget kihasználni arra, hogy fejlődhessenek a település utcái.

– Amikor nyerünk pályázati pénzt – így volt például a Vajda János utca esetében is –, az önkormányzat évekig gyűjtöget arra, hogy a pályázati kerethez hozzá tudjon tenni plusz forrást, hogy minél hosszabb szakaszon megújulhasson az utca. Az útfelújításokat illetően Keresztúr sajnos rendkívül le van maradva. Kettesével, sőt, hármasával kellene vennünk a lépcsőfokokat a többi településhez képest – fejti ki a település vezetője, aki abban is bízik, hogy a jövőben a településen kijelölt ipari terület értékesítése, egy vállalkozás betelepülése és az abból származó adóbevétel is segíthetné Ráckeresztúr gyorsabb fejlődését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában