Magyar Honvédség

2023.02.10. 11:57

Ezeken az útvonalakon haladnak át a katonai konvojok szombaton és vasárnap

Ezen a hétvégén megnövekedett katonai gépjárműforgalomra és csapatmozgásra lehet számítani Fejér vármegyében. Az alábbi településeken várható a katonai gyakorlat miatti forgalomnövekedés.

S. Töttő Rita

A konvojok vonulásakor megváltozhat a forgalom haladásának üteme

Forrás: Matey István / Hajdú-Bihari Napló (Illusztráció!)

Gyakorlatot tart ezen a hétvégén a Magyar Honvédség, melynek tájékoztatása szerint Fejér megye egyes területeit is érinti a gyakorlattal összefüggő csapatmozgás és megnövekedett járműforgalom. Február 11-én, szombaton és 12-én, vasárnap reggel 6 és délután 18 óra között Székesfehérvár északi peremterületei és Bakonykúti útvonalán figyelhetik meg a járművezetők a katonai gépkocsikat. A gyakorlatozó katonai gépjárművek Fejér megyében érintik Iszkaszentgyörgy, Kincsesbánya, Gúttamási, Bakonykúti és Csór területét.

A Magyar Honvédség a feol.hu-n keresztül is kéri: kellő óvatossággal és a szabályok betartásával közelítsék meg a katonai járműveket. Azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja ugyanis eltér a mindennapi közlekedésben megszokottaktól. Zárt menetoszlopokat alkotnak a konvojok, melyek közé civil gépjármű nem hajthat be, ezért azok elején és végén kísérőautókat is láthatunk majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában