Makramé szakkör

2023.02.06. 20:30

Itt aztán bátran kötözködhet bárki! (galéria)

Makramé szakkör indult a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Házban, amelyhez az első sorozat nagy sikere adta az inspirációt.

Borsányi Bea

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az első foglalkozássorozatot a Nemzeti Művelődési Intézet A Szakkör elnevezésű programjának keretében indították, a mostani a művelődési ház önálló szervezése. – A makramé napjainkban ismét divatba jött, sokan szeretik az ezzel a csomózási technikával készült textil lakásdíszeket, használati tárgyakat – mondta Futterer Judit, a szakkör vezetője, akitől azt is megtudtuk, a jelentkezők között akadt nyugdíjas, de kismama is, vagyis a makramé korosztálytól függetlenül népszerű. 

 

Az első szakköri foglalkozást hétfőn délután tartották, ahol két kulcstartót készítettek a teljesen kezdő résztvevők, amihez két alapcsomózási technikával ismerkedtek meg: a lapos-, és a spirálcsomózással. A szakköri alkalmak során – a tervek szerint legalább 20 lesz - aztán egyre bonyolultabb technikákat tanulhatnak meg az érdeklődők. A szakkört kéthetente hétfőn 16.30 órától tartják a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Aki szeretne bekapcsolódni, azt szívesen látják. A legközelebbi alkalomra február 20-án kerül sor. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában