Éremeső

2023.02.12. 08:00

Kistérségi angol, német nyelvi verseny Sárbogárdon

A sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium évek óta hagyományosan versenyt hirdet a kistérség 7. és 8. osztályos tanulói részére idegennyelvből.

Kecskés Zoltán, Intézmények

Mezőfalviak és ceceiek egymást közt.

Forrás: Intézmény

A megmérettetés két részből áll: egyénileg egy tesztlap kitöltése, majd a legjobb eredményt elérő tanulókat csapatversenyre hívja a szervező gimnázium. Az idei évben előzetes feladatként a csapat tagjainak egy szabadon választott karaoke produkciót kellett előadniuk – kezdte beszámolóját az intézmény majd a büszkeségeiről írt:

– Iskolánkat nyolcadikos tanulók képviselték a vetélkedőn. A csapat tagjai Mrena Richárd, Pintér Kevin és Schäffer Márton volt. A változatos feladatokat felvonultató, jó hangulatú versenyen a csapat eredményesen dolgozott, és a második helyet érte el (angol). Gratulálunk a szép teljesítményhez!

Mindeközben a mezőfalviak mindent vittek. Ahogy Hajas Erika nyelvtanár beszámolójából kiderül, a nebulók több első helyet is elvittek.

– A Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium 8.osztályosok számára meghirdetett német tanulmányi versenyén remekül szerepeltek a mezőfalvi diákjaink. A Beste Freunde csapatom a 6. A osztályból 1. helyezést ért el. Csapattagok: Tórizs Alina, Kolmankó Jázmin, Fierpasz András. Árva- Szabó Ágnes tanítványai a 8.a osztályból 2. helyezést értek el. Csapattagok: Kohl Domán, Jézsó Izabella, Juhász Viktória. A 3. helyen ismét egy 6. osztályos csapatom, a Brave Jungen  végzett. Csapattagok: Krepsz Zalán, Kovács Hunor, Fekete Csaba, Zámbó Gergő. Nagyon büszke vagyok a gyerekek teljesítményére, gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm a kollégám és a gyerekek munkáját, továbbá a szülőknek a segítségét az utaztatásban!  – olvasható a beszámolóban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában