Kihagyhatatlan program

2023.02.09. 12:30

Zenés, táncos műsor a martonvásári gyerekeknek

A hétvégén sem maradhatnak a martonvásáriak Piac + Program nélkül. A BBKK rendezvényudvarán zajló termelőpiaccal és kézművesvásárral egyidőben zenés foglalkozással várják a gyerekeket és szüleiket.

Kecskés Zoltán

Ismét a gyerekek kerülnek a középpontba Martonvásáron. Elmaradhatatlan kelléke a programoknak a játszószőnyeg.

Fotó: Kecskés Zoltán

A január 27-i újranyitás óta a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ ott folytatta, ahol a 2022-es évben abbahagyta: folytatódott a tematikus szombat délelőttök sikere.

A MartonKult munkatársai az elmúlt hetekben igyekeztek – a rájuk jellemző módon – minden korosztálynak kedveskedni. Már a 2023-as nyitórendezvényükkel úgymond „berugták" az ajtót, ugyanis Berecz András, Kossuth-díjas előadóművész produkciójától szem nem maradhatott szárazon, ráadásul az elismert showman alaposan megdolgoztatta a martonvásáriak rekeszizmait is. Másnap pedig jöhetett az ugrálóvár és az arcfestés a gyerkőcök nagy-nagy örömére. Legutóbb pedig a BBKK épületében „mindent vivő" muffinok készültek a helyi hölgyklub hathatós közreműködésével.

Természetesen e hét szombaton, február 11-én sem lesz okuk a panaszra a kisvárosban élőknek, ugyanis ezúttal a Piac + Program keretében zenés műsort tűztek ki a zászlójukra. A Zenekuckó már nem először látogat a kisváros legszebb teréhez, melynek keretében interaktív gyerekműsorral örvendeztetik meg a lurkókat. Az esemény egy komplex készség és személyiségfejlesztő foglalkozás, mely alapját a zene képezi. Várnak mindenkit szeretettel!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában