Versenykiírás

2023.03.03. 19:00

Bicskén, Dunaújvárosban és Fehérváron is lesz elsősegélynyújtó verseny

Ha nem áll távol Öntől a sebkötözés vagy az újraélesztés, ha szívesen bizonyítana és megmutatná, mennyire jó elsősegélynyújtó, jelentkezzen a Magyar Vöröskereszt versenyére, ahová gyerek, és felnőtt csapatokat egyaránt várnak!

Borsányi Bea

Illusztráció!

Forrás: Pexels.com

A Magyar Vöröskereszt tevékenységei között kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő megtanítása, illetve a humanitárius szemléletmód terjesztése. Céljainak megvalósítása érdekében ebben az évben immár 51. alkalommal hirdetnek versenyt.

A megmérettetés felmenő rendszerű, ami azt jelenti, hogy első körben az egyes iskolák diákjait várják a versenyre, 5 fős csapatok formájában. Gyermek kategóriába az 5-8. osztályos, míg ifjúsági kategóriába a 9-13. évfolyamosok jelentkezhetnek. A versenykiírás a felnőtteknek is szól: olyan 18 év feletti felnőttek nevezhetnek, akik nem hivatásos egészségügyi szakdolgozók, nem rendelkeznek egészségügyi szakképesítéssel, illetve még nem fejezték be felsőfokú egészségügyi képzésük második évét. 

A verseny összességében 3 fordulóból áll: területi, megyei, és végül az országos döntő. Kategóriánként az első helyezett csapatok jutnak tovább a következő fordulóba, illetve az országos döntőbe. A székesfehérvári területi fordulót március 31-én rendezik, jelentkezni március 15-ig lehet az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete, [email protected], telefonszám: 70/933-8516. A részletekért Határhegyiné Véber Gabriella, ES koordinátort kell keresni. 

A dunaújvárosi fordulóra szintén március 15-ig lehet jelentkezni, de a versenyre ott április 21-én kerül sor, a helyszíne a Kultik Mozi lesz. A versennyel kapcsolatban Geistné Erdélyi Júliát lehet keresni a 70/933-8515-ös telefonszámon. 

Bicskén is terveznek területi fordulót, ám annak részletei egyelőre nem ismertek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában