Csodákban még reménykedhetünk: Márfi Gyula nyugalmazott érsek hitről, Európa végzetéről

– Közeledik húsvét ünnepe. Ma igen sok nehézséggel küzd a világ, és a világban hazánk, Magyarország. Mi lehet az aktuális, legfontosabb üzenet ebben a helyzetben?  

– Jézus feltámadt a halálból! Hinnünk kell a feltámadásban és abban, hogy mi magunk is feltámadunk. Bár arról nincs kinyilatkoztatott tanítás, hogy velünk pontosan mi történik majd, de arról igenis van, hogy Jézus feltámadt a halálból: ez bizonyos, és akik őt követik, azok végül üdvösségre jutnak. Mást nem tudok mondani. Egyébként pedig mindent meg kell tennünk ezért, amit a magunk részéről tehetünk. Imádkoznunk kell a békéért, önmegtagadásokat kell gyakorolnunk, és az is jó, ha böjtölünk. Növelnünk kell magunkban a normális hazaszeretet erényét, mert maga Jézus is szerette a hazáját. Ha elmegy máshová, talán nagyobb sikerei lettek volna, mint otthon, de a hazájában akart tanítani, ott akart csodákat tenni, ott akart meghalni és feltámadni. A zsoltárokban is találunk szép, hazafias szövegeket. Ám nagyon fontos, hogy hazaszeretetünk összhangban legyen az Európa-szeretettel és az egész világ szeretetével.  

– Nem túl nehéz szeretni azt az Európát, amely most látszik kibontakozni a szemünk előtt?  

– Szörnyű, ami ma nyugaton európaiság címszó alatt történik, az, hogy el kell tüntetni az országokat, meg kell szüntetni a fajokat egy tervnek megfelelően. A mi jelmondatunk csak az lehet: egység a sokszínűségben! Sajnos a mai európai jelmondat az, hogy egység az egyformaságban, legyen mindenki ugyanolyan! Ne legyen többé magyar, német, olasz, francia, csak európai: ez helytelen. A másik, ami helytelen, ami megtörtént már a németeknél, az a fajimádat és a fajgyűlölet. Ez az egyik bűn, a másik pedig az, amikor minden fajt és minden nemzetet el akarunk tüntetni. Nekünk azért kell imádkoznunk, hogy a világ vezetői megvilágosodjanak és normális irányba tereljék az emberiséget.  

– Egyelőre nem erre mutatnak a törekvések, például az, ami a hagyományos nemi szerepekkel történik. Erről mi a véleménye?  

– A gender ideológia és az LMBTQ kultusz rettenetes. Egy olimpiára emlékeztünk ezen a helyen itt, Székesfehérváron. Ott kik szerepeltek? Nők és férfiak versenyeztek. Olyan nincs, hogy hermafroditák, transzneműek, biszexuálisak, homoszexuálisak, leszbikusok versenyezzenek egymással – csak férfiak és nők vannak. Sok helyen ma már arra tanítják a gyerekeket, hogy ne fogadják el a saját nemüket, ők döntsék el, mik akarnak lenni, fiúk, vagy lányok? Erre csak azt tudom mondani: azt ki kérdezte meg tőlünk, hogy meg akarunk-e születni, vagy sem? Ki kérdezte meg tőlünk, kit szeretnénk a szüleinknek, testvéreinknek, hogy hol lenne a szülőföldünk? Senki sem kérdezte meg. Elfogadtuk, mint ahogyan azt is elfogadtuk, hogy meg kell tanulnunk írni, olvasni, meg kell tanulnunk a matematikát, és egyéb ismereteket is meg kell szereznünk. Nem kérdezték meg tőlünk, van-e hozzá kedvünk, vagy nincs. Miért nem tudja valaki elfogadni, hogy férfi, vagy nő? Ha valakinél akad valamilyen rendellenesség, azt is el kell fogadnunk, keresztényi módon szeretnünk kell, de az én elveim szerint nem szabad kultuszt csinálni az abnormalitásból, az extraságból.  

– Enyhén szólva furcsa hírek jönnek Németországból, ahol az információk szerint a katolikus püspökök többsége is megáldaná az azonos neműek házasságát. Ehhez mit szól?  

– A német kereszténység sajnos krízisben van, nagyon mély krízisben. Öt éve jártam Stuttgartban és Tempfli Imre atya, magyar lelkész azt mondta nekem: jaj, de jó atya, hogy prédikált nekünk Jézus feltámadásáról és az örök életről, mert itt ez már nem érdekel senkit, csak az, hogy legyünk jó gyerekek, semmi más nem fontos. (Tempfli Imre atya 2007-ben vette át a tizenöt részegyházközségből álló Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség vezetését – a szerző megjegyzése). Van már olyan protestáns lelkész Németországban, aki magát ateistának vallja. Svédországban és Angliában akad olyan evangélikus és anglikán püspök asszony, aki magát leszbikusnak mondja, azon kívül a svéd leszbikus püspök még azt is hangoztatja, hogy hozzá az iszlám közelebb áll, mint a katolicizmus. Erre csak azt lehet mondani, hogy Istenem, bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit beszél. Az iszlámban a nőknek nincsenek jogai, a nő a férfi tulajdona.  

– Mi állhat a hátterében az Európára ráerőszakolt tömeges iszlám migrációnak?

– Nem tudom. Azt azonban igen, hogy jelenleg annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy ötven év múlva Európa már nem létezik. Elolvastam egy angol könyvét, az a címe, hogy „Európa furcsa halála”. Egy francia szerző kötetének pedig az az alcíme, hogy „Franciaország végnapjai”. Azt is elolvastam. Egy német író is kiadott egy könyvet, annak az a címe, hogy „Búcsú Németországtól”. De szerintem nem csak Németországtól, Franciaországtól és Angliától kell búcsút venni, hanem búcsút kell venni egész Európától, jelenleg ez a legvalószínűbb. Csodákban még reménykedhetünk, imádkozhatunk azért, hogy ez megváltozzék. Mindenkit arra bátorítanék, hogy mi ne kövessük őket! 

– Hazánk kormánya a liberális világ részéről továbbra is kemény politikai támadások kereszttüzében áll. Helyesen teszi, hogy felvállalja ezt a küzdelmet? 

– Nyilván mindenkinek vannak hibái, a mai magyar kormánynak is vannak hibái, de mégis azt mondom, hogy nem tudhatunk mást választani, mert az erőszakos iszlamizációtól, a családellenes erőktől csak ez a jobboldali kormány véd meg bennünket. Nincs jobb, nem szavazhatunk másra, ez az én magánvéleményem, amit senki se vegyen propagandának.  

– Mit várhatunk a katolikus egyházfő, Ferenc pápa magyarországi látogatásától? 

– Remélem, hogy megújulást. A családtámogatásnak kezdetben nagyon pozitív jelei voltak. Amikor én veszprémi érsekként szolgáltam, az utolsó öt évemben a duplájára emelkedett a katolikus templomban megkötött házasságok száma. Ám sajnos a keresztény hívek számának emelkedése ezt nem nagyon követte, és nem tudom, most hogyan állunk ebben a kérdésben. A Szentlélek szálljon meg bennünket és legyen minél több buzgó és gyakorló keresztény! Az is lényeges, hogy a szexualitás, ami nagyon pozitív dolog, mert Isten ajándéka, ne szakadjon el a szeretettől, a szerelemtől és az élettől. Ez nagyon fontos.  

– Érsek atya arról ismert, hogy rendkívüli módon szereti a magyar sportot. Ez mióta van így? 

– Én 1943 decemberében születtem és még csak 9 éves voltam, amikor 1952-ben megrendezték a Helsinki olimpiát a remek tizenhat magyar aranyéremmel. Nem volt még televíziónk a kis zalai faluban, csak egy rádiót hallgathattunk, és persze járt a Szabad Föld, ahol megírták az eredményeket, amelyeknek természetesen nagyon örültünk. Később, amikor már lett televízió is, még nagyobb boldogsággal és lelkesedéssel figyeltük az olimpikonokat, akik még évekkel később is nyertek aranyérmeket. Papp Lacit kispapként személyesen láttam a budapesti egyetemi templomban, szentmisén. Ő nem szégyellte és nem tagadta meg a hitét akkor sem, amikor még üldözték az egyházat és a keresztényeket. Tisztelet ezeknek a sportolóknak, akik nagyon kemény munkával szereztek becsületet a magyar hazának, és örülök annak, hogy most itt lehetek.