Roncsolásmentes eljárással végzett régészeti munka

2023.03.16. 14:00

Földradaros méréseket végeznek a Zichy ligetben (Videó)

A székesfehérvári Zichy liget a város egyik csodálatos és igen közkedvelt parkja: de vajon mit rejt a mélye? Erre adhat választ az a geofizikai vizsgálat, amelyet csütörtökön reggel kezdtek el a szakemberek a középkori, Budai külváros romjait keresve.

Kecskés Zoltán

Ez egy földradar, 2-3 méterre „lát” lefelé.

Fotó: Fehér Gábor

Kisebb csoportosulásra lehettek figyelmesek az élelmesebb járókelők csütörtök reggel Székesfehérvár belvárosában, a Fő utca végén található háromszög alakú parkban. Egy rövid egyeztetés után előkerült a mérőszalag és egy nagyobb fűnyíróra hajazó fehér eszköz is, amiről később kiderült, hogy korántsem az, mint amilyennek első látásra tűnik. Ahogy azt a jelenlévő szakemberektől megtudtuk, úgynevezett geofizikai vizsgálatot, azaz roncsolásmentes eljárással történő régészeti munkát végeznek, hogy kiderüljön, milyen „kincseket" rejt a föld 2-3 méterrel a felszín alatt. Fontos megjegyezni, hogy ez a fajta régészeti munka nem jár ásatással és mint a helyszínen megtudtuk, Kulcsár Mihály, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatójától és Stibrányi Máté régésztől, nem is terveznek ásatást a későbbiekben sem. Egyszerűen a modern technikát segítségül hívva szeretnének válaszokat kapni Fehérvár középkori topográfiájával kapcsolatban oly fontos kérdésekre, amelyekre a kutatók már régóta keresik a válaszaikat.

Kulcsár Mihály, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatója.
Fotós: Fehér Gábor

– A Budai külváros egy töredékét fedi le a jelenlegi Zichy liget, ahol a mérések folynak – kezdte beszélgetésünket Kulcsár Mihály – Az írott források arra utalnak, hogy ezen a területen egykoron több egyházi és világi intézmény állott, ám ezek pontos helyét a források hiánya miatt nem igazán lehet lokalizálni. A mérés azonban lehetőséget adhat arra, hogy a középkori építmények maradványait megtaláljuk. Reménykedünk abban, hogy sikerül felfedezéseket tennünk, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy innen néhány méterre volt a Budai kapu, így a török kori ostromok nagy része erről a területrészről történt, ebből kifolyólag hatalmas volt a pusztítás. Ezek mind-mind befolyásolhatják a kutatást. Terveink szerint a következő időszakban a Zichy liget nagy részét átvizsgáljuk, majd következhet az adatok elemzése. Izgatottak vagyunk az eredmények miatt – zárta gondolatait az kutatóközpont igazgatója.

– Ez egy földradar, amely ugyanazon az elven működik mint bármilyen radar – magyarázta a gép működését a feol.hu-nak Stibrányi Máté régész – Egy elektromágneses hullámot küld be a talajba és a visszaverődéseket nézi, vizsgálja. Segítségével képet kaphatunk a felszín alatti két-három méteres felületről. Ezen a területen először használjuk ezt a modern eszközt, korábban egy másik városrészen, a johannita kolostor kutatásánál hívtuk segítségül Palotavárosban. Fontos azonban megjegyezni, hogy eredményessége nagyban függ a közeg állapotától. Palotavárosban például azt tapasztaltuk, hogy a lakótelep építése annyira megbolygatta a földfelszínt, hogy a középkori jelenségek valószínűleg jóval mélyebben vannak, mint amit a földradar képes látni lefelé – tette hozzá a szakember.

Stibrányi Máté régész beavatta a sajtó munkatársait a földradar működésébe.
Fotós: Fehér Gábor

A szakemberek sávonként vizsgálják végig a Zichy ligetet

– Bízunk benne, hogy itt sikerül áttörést elérnünk és megfejteni a sok mindenkit régóta foglalkoztató kérdéseket. Őszintén szólva ez egy kísérletezés. A 60-as évek kutatóinak még nem állt rendelkezésükre ilyen eszköz, így meglátjuk, hogy ezzel a műszerezettséggel mire jutunk. A lényeg az információ, hogy a kutatást előrébb tudjuk vinni – fogalmazott a régész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában