Frissen Fejérből

2023.03.10. 20:55

Hála az égnek és az állatorvosnak, már jobban van Börni, a megkínzott cica

Az elmúlt héten gyakorlatilag végigkövettük a sorsát annak a cicának, akit a FEMA állatvédői Bakonycsernyén találtak és mentettek meg. Most, a hét legvégére jó hírekkel szolgált végre a FEMA.

Házi Péter

Forrás: FEMA Facebook oldala

Amint arról beszámoltunk, a feltehetően megégetett, megkínzott kandúrt igen súlyos, gyakorlatilag akár életveszélyesnek is mondható állapotban vették szárnyaik alá a FEMA állatmentői, akik a lakosság segítségét is kérték az esetleges állatkínzó megtalálásához. Ebben az ügyben egyelőre nem tudunk fejleményről, ám a cica, úgy tűnik, végre egyre jobb állapotban van Paál Csaba állatorvos kezelésének köszönhetően. 

Amint ugyanis a FEMA beszámolt róla, a cica már nem szeptikus, azaz elmúlt az életveszélyes gyulladásos állapota. Mint írják, az étvágya hatalmas, jókedvű, dorombol, bújik. Az állatorvos elbódította, hogy a nagyon ronda és nagyméretű sebeit is le tudja kezelni. Leszedte az elhalt bőrrészeket, ami sajnos elég nagy felületet jelent a macska nagyságához képest és speciális saját vér+hyaluronos fedőkötést kapott, amit pár naponta cserélnek.

A FEMA egyúttal az állatszeretők segítéségét is kéri, ugyanis Börni még jó ideig a kórházban lesz, és a gyógytás költségeinek kifeizetésében nagy szükség lenne az adományokra, az anyagi segítségre. Részletek a FEMA közösségi oldalán!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában