De nehéz az iskolatáska…

2023.04.18. 10:00

Lesz még vajon diák, a csőszi iskolában? (frissítve)

Üres a folyosó. A gyerekek rajzaival díszített falak úgy hatnak, mintha csak tavaszi szüneten lennének a kisdiákok. Pedig már két éve is annak, hogy a kis műalkotásokat kiakasztották.

Hajdú Marianna

Üresen állnak a csőszi iskolafalak. Gyerekek nélkül az épület olyan, mint egy szellemiskola

Forrás: Hajdú Marianna/FMH

Majd másfél évszázados iskola

“Gróf Waldstein János csőszi birtokán, az urasági cselédek gyermekei számára iskolát állíttatott. Az új iskolaházban, a kor követelményeinek megfelelő tantermen kívül, van a tanító számára egy igen kényelmes és tisztességes lakás. A tanító járandóságát a nemes gróf 700 forintban állapította meg” – adták hírül még a fővárosi lapok is 1875-ben, három évvel azután, hogy a gróf, az iskola megalapítása mellett döntött.

A kis település ontotta a gyerekeket

A hosszú évtizedek alatt, még két iskolaépülettel lett gazdagabb a falu. Annyi hely egyikben sem volt, hogy az időközben nyolc osztályra felfejlődött általános iskolai oktatást egy épület képes legyen kiszolgálni. 
Míg a régi iskolaépületben két alsó tagozatos osztály fért el, az óvoda melletti, hajdanvolt istálló épületből átalakított kisiskolában, szintén két alsó tagozatos osztály kapott helyet. A legifjabb – nagyjából 100 éves – iskolaépületben, a négy felső osztály végezte tanulmányait a kétezres évek elejéig. A nyolc osztály több mint 120 fővel működött. 

Eltűntek a diákok a padokból

Az elmúlt években a diákok száma lecsökkent. Kezdetben a felső tagozat szűnt meg a településen, nem volt már szükség a három épületre. Az alsó osztályok vették birtokba a négy tantermes iskolaépületet, majd az alsósok  létszáma is megcsappant. 
Jelenleg – a két üres évet követően – úgy tűnik, a Székesfehérvári Tankerület Központ igazgatója kénytelen lesz jelezni a minisztérium felé, hogy Csőszön megszűnik az iskola. 
Az épület és benne a tantermek, üresen állnak. A nagytermet hetente több alkalommal is megtöltik délutánonként, de már nem a gyerekek zsivajától hangos. Sportolni jönnek az iskola épületébe, ahol tornáznak vagy éppen a küzdősportokkal ismerkednek azok a helyiek, akik egy kis mozgásra vágynak.

Lehet még remény az újrakezdésre?

A négy tanteremben a 2019/20-as tanévben ültek utoljára az alsós kisdiákok.  A következő tanévtől, már a környező települések és Székesfehérvár intézményeit látogatják. A kis csőszi iskolaépület szomorúan áll a település közepén. A település polgármestere, Földesi Gábor még bízik abban, hogy a jelenlegi, csak átmeneti állapot. Reményei szerint a csőszi óvodából, néhány éven belül, megemelkedett létszámmal kerülnek ki az iskolaérett gyerekek. Bízik abban, hogy a falu iskolája nem csupán egy magányos és elhagyatott épület lesz a jövőben, hanem ismét gyerekek töltik meg a termeket. 

A fiatal családokban a lehetőség

A településen elérhető falusi Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) sok fiatalt vonzott a településre, ennek köszönhető az óvodai létszám megemelkedése is, ami biztató lehet a jövőben. Ahogy a szülők elvitték gyermekeiket az iskolából, úgy hajlandóak lesznek ismét itt iskolába járatni őket, legalábbis a település vezetője ebben bízik.
Nagy a felelősség, mert a szülők csak akkor hajlandók a helyi iskolába íratni gyermekeiket, ha az oktatás színvonalát ugyanolyan megfelelőnek találják, mint egy városi intézményben. 
A polgármester eredeti állapotában szeretné megőrizni az épületet, hogy amikor szükség lesz rá ismét, azonnal birtokba tudják venni a diákok.
Megkerestük a Székesfehérvári Tankerület igazgatóját is, hogy megtudjuk, milyen jövő várhat a csőszi iskolára, de cikkünk megjelenéséig még nem érkezett válasz a kérdésünkre.

Frissítés:

A tankerület a válaszát már április 5-én megküldte, de azt egy informatikai hiba miatt sajnos nem láttuk, ezért a fenti állításért, miszerint nem kaptunk választ, elnézést kérünk tőlük! A válaszuk szerint tehát a Székesfehérvári Tankerületi Központ fenntartásában lévő Gorsium Általános Iskola csőszi telephelyén hosszú éveken keresztül az alacsony tanulólétszám miatt már csak összevont, 1-4. évfolyammal folyt az oktatás. 2021 szeptemberében a szülők részéről már erre az oktatási formára is megszűnt az igény, ezért a fenntartó tankerület 2021/2022-es tanévtől kezdődően, a csőszi tanulókat a székhelyintézményre, a szomszédos Tác település iskolájába szállítja iskolabusszal. Tácon nyolc évfolyamon, önálló osztályokkal folyik a nevelő-oktató munka, a csőszi szülők meg vannak elégedve az iskolával.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában