Adománygyűjtés

2023.04.17. 19:30

Már egymillió forint gyűlt össze az öreghegyi Szent Donát-kápolna tetőzetének felújítására

Ahogy azt hétvégén megírtuk, az öreghegyi Szent Donát-kápolna tetőszerkezetének renoválására gyűjtenek a fehérváriak.

Déri Brenda

Fotó: FMH-archív / Fehér Gábor

Az adománygyűjtés az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoport kezdeményezésére indult el, ám mostanra már rengeteg helyi magánszemély, vállalkozás és cég is beállt a nemes cél mögé. Többek között az ő felajánlásaik képezték az április 15-én tartott jótékonysági bál tombola tárgyait, melynek összegét egy az egyben a kápolna tetőfelújítására szánja a karitasz csoport. Habár mi magunk is részt vettünk a bálon, akkor még nem lehetett tudni, hogy mennyire volt sikeres az est, már ami a tombolákból befolyt összeget illeti. Most azonban az ÖKK közleményéből kiderült, hogy a támogatók felajánlásával és a bál bevételével az eddig összegyűlt összeg elérte az egymillió forintot. Ez ugyanekkor még csak a felét fedezi a felújítási költségeknek, ugyanis az előzetes felmérések szerint megközelítőleg két millió forintnál áll meg a végösszeg. Így az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoport továbbra is arra buzdítja az embereket, hogy, ha tehetik adományozzanak a jó ügy érdekében. 




 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában