Programok

2023.04.06. 19:00

Szabadulószoba, Budapest sajátos képei és Óz gyilkosa Öreghegyen (videó, képgalériák)

Csütörtök délután a kisgyermekes családokat, aztán a művészetek kedvelőit, majd a gasztronómia és a krimi rajongókat várták a székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Házba.

Borsányi Bea

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Alig ütötte el az óra a hármat – ekkorra hirdették meg a gyerekprogramok kezdetét – már több család is megérkezett kisebb-nagyobb csemetéivel, akik azonnal a nyuszisimogató felé vették az irányt. Ezekből az alacsony kerítéssel körbevett helyekből több is volt, így nagy eséllyel mindenkinek jutott simogatható nyulacska. Az más kérdés, hogy nem mindegyik vette jónéven a gyerekek közeledését. Az udvaron aztán többfajta játék is várta a kis vendégeket és kézműves foglalkozással is készültek a szervezők. 

Lehetett pom-pom csibét, meglepetés tojást és nyulat is készíteni. A legizgalmasabb – persze inkább a nagyobbaknak – a szabadulószoba volt, amit ezúttal rövidített változatban készítettek el, azaz 15-20 perc alatt meg lehetett fejteni a kijutáshoz szükséges kódot.

Késő délután a dunaújvárosi, de bő két évtizede Budapesten élő művész, Vidák Zsolt This is my Budapest című kiállítása nyílt meg. A sajátos látásmódú, de izgalmas, színes és meghökkentő részletekkel tarkított képeken a főváros különböző terei, helyszínei és a mindennapi élet jelenetei köszönnek vissza. 

Ezek mellett megnézhetők a művész Magyar Posta által eddig kiadott bélyegei is.

Ugye, Önök is felismerik?
Fotós: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A nap utolsó, immár felnőtteknek szóló programja a Gyilkos vacsora volt, amit a krimit és a társasjátékot kedvelők számára hirdettek meg. Ez a műfaj a fővárosban már ismert és nagyon népszerű, több helyen is rendszeresen tartanak ilyen esteket. És hogy milyen az az „ilyen”? Nos, a vacsora résztvevői egy krimibe csöppennek: a történet fontosabb részeit színészek adják elő és az ő segítségükkel ismerhetők meg a bizonyítékok, a kihallgatási jegyzőkönyvek és az egyéb olyan részletek, amelyek segítik a 6-8 fős asztaltársaságokat a nyomozásban, hogy mire a háromfogásos vacsora elfogy, ki tudják deríteni, ki ölte meg Ózt. A szervezők már az est előtt számos megkeresést kaptak arról érdeklődve, lesz-e a csütörtöki estnek folytatása? A sikerre való tekintettel, vélhetően lesz! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában