A szerbiai gyilkosságok tanulsága (videó)

– A kétezres évek elején, a koszovói háborús konfliktust követően, a KFOR bevonulása után rendőri kiképzőként dolgoztam az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megbízásából – mondta Horváth Sándor biztonsági szakértő. – Abban az időben az ENSZ rendőrsége a KFOR katonai jelenléte mellett látta el a rendészeti feladatokat, az EBESZ pedig egy rendészeti kiképző központot hozott létre. Erre a munkára hívtak szakembereket, oktatókat, három-négy magyar kollégával együtt ennek a csapatnak lettem a tagja. A cél az volt, hogy többségében albán, kisebb részben szerb származású fiatal rendőröket képezzünk ki, amilyen gyorsan csak lehet.

Horváth Sándor lőkiképző és intézkedés-taktikai trénerként dolgozott. Amikor éleslövészetre került a sor, rendkívüli biztosági intézkedéseket kellett életbe léptetni. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben.

– Abban az időben, amikor az EBESZ Szerbiában, többségében albánok lakta területen is megkezdte a rendészeti képzést, a szerbek attól tartottak, hogy a koszovói adminisztrációs határt ki akarják tágítani Szerbia irányába. Ilyen légkörben döntött úgy a szerb kormány, hogy az érintett országrészben szolgáló idősebb rendőröket fiatalokra cseréli, mi az ő felkészítésüket végeztük egy korábbi katonai bázison, a hegyek között. Később Belgrádban is dolgoztam, ahol az EBESZ egy érettségire épülő rendészeti szakképzés létrehozásával kívánta megreformálni a szerbiai rendőrség oktatás-képzését. A munka közben döbbentünk rá, hogy az egykori katonák közül sokan egyenruhát váltottak, és katonából rendőrök lettek. Nem lehetett kizárni, hogy adott esetben embert is ölhettek, ami poszttraumás stresszt okozva pszichológiai szempontból is nyomot hagyhatott bennük. A kétezres évek közepén ezt nem vizsgálták, de többen már akkor javasoltuk, hogy ezzel foglalkozni kellene, hiszen már akkor is történtek a legutóbb tapasztaltakhoz hasonló fegyveres támadások. Abban az időben is gyilkoltak ámokfutás-szerűen, csak nem fiatalkorú követte el az értelmetlen bűncselekményeket.   

A szakember jól emlékszik arra, hogy már akkor is tudták: rengeteg fegyver van a civileknél.

– Ez korábban is téma volt – emlékezett a veterán békefenntartó. – Nem hiszem, hogy újabb háború törne ki, de részben a feszültséggel terhelt koszovói helyzet miatt főleg Közép- és Dél-Szerbiában szerintem minden második házban akad egy működőképes fegyver. Ez egyébként már a második világháború után jellemző volt, hiszen a jugoszláv partizánoknál szinte tradíciónak számított, hogy legyen a háznál egy pisztoly, vagy puska. A lakosságnál lévő fegyvereket nyilvánvalóan nem megfelelően tárolják, mert nincs, vagy hiányos a szabályozás, az ellenőrzés, akár egy gyerek is bármikor könnyen hozzáférhet például egy gépkarabélyhoz. Vizsgálni kell a fiatalok helyzetét is, hogy mi lehetett az az élmény, a szocializációs háttér, amely egy ilyen cselekedet elkövetésére sarkallhatott valakit. Milyenek azok a keretek, amelyek között döntenie kellett jó és rossz között? Mindenképpen személyiségzavarra utal, ha egy fiatal egy ilyen tettet előkészít, végrehajt úgy, hogy kilő egy egész tárat, és nem vaktában teszi.

Az Egyesült Államokban idén már közel kétszáz lövöldözés történt, de a szerbiai eset egyértelműen jelzi: ez nem csak amerikai, vagy nyugat-európai jelenség, ezek a tragédiák már a szomszédunkban is bármikor bekövetkezhetnek. Ezért tartja Horváth Sándor fontosnak, hogy már most növeljük a magyarországi intézmények reagálási képességét, készítsünk cselekvési tervet ilyen helyzetekre.

– Tudni kell, hogy bármilyen terv jobb a semminél. Mert ha nincs protokoll, válaszintézkedési terv, akkor mindenki rögtönözve, ad-hoc módon képes csak cselekedni. Ez pedig káoszt szül, mindenki saját belátása szerint cselekszik jól, vagy rosszul. Elzárkózási protokollra van szükség, ami tulajdonképpen ellenkezője a kiürítésnek, hiszen ellenkező a cél. Az, hogy mindenki maradjon az osztályteremben, zárkózzon be, húzza el a függönyt, torlaszolja el a bejáratot, hiszen ha egy lövöldöző megjelenik az intézményben, csökkenteni kell az esélyét annak, hogy áldozatot találjon. Mert egy ilyen támadó áldozatokat keres: ha nem talál, tovább keres, de az idő közben fogy, a hatóságoknak pedig több idejük marad a reagálásra. De az elzárkózási protokollhoz jelzőrendszert is ki kell építeni, majd gyakorolni kell, éppen úgy, mint a tűzjelzést követő kiürítést.

Horváth Sándor beszélt arról, miként működik a gyakorlatban egy ilyen jelzőrendszer. Többször tartott előadást az egyik dallasi egyetemen, ahol ötezer diák tanul: egy város a városban. A sportpályán és szerte az intézményben oszlopokat helyeztek el, mindegyik tetején bekapcsolható, villogó fényekkel, oldalukon pánikgombokkal. Ezek létezéséről minden hallgató tud, és ha valaki működésbe lépteti valamelyiket, a jelzés az egész területen végigfut, és mindenütt, ahol akár oktatás, akár bármilyen más tevékenység folyik, megszólal a riasztás, majd szükség esetén a protokoll szerint eljárva igyekeznének a legkevesebbre csökkenteni az áldozatok számát. Vajon nálunk is szükség volna hasonlóra? A szakember szerint, igen.      

– Helyes döntésnek tartanám, ugyanis ha csak egyszer bekövetkezik Magyarországon egy szerbiaihoz hasonló tragédia, mit mond majd a miniszter, a fenntartó képviselője, az iskolaigazgató, ha megkérdezik, hogy miért nem tett semmiféle megelőző intézkedést? Ne feledjük, nem csak lőfegyverrel lehet ilyen cselekményeket elkövetni, bármilyen más, élet kioltására alkalmas eszköz, például egy kés is rendkívül veszélyes lehet. És bizony lássuk be, akadnak az országban olyan kisebb-nagyobb települések, ahol jelen van, vagy a közeljövőben megjelenhet az erőszak. Nem véletlenül vezették be az iskolai őrséget, amikor egy vagyonőrhöz hasonló jogosultsággal rendelkező alkalmazottnak az a feladata, hogy az ilyen ügyeket észlelje, megelőzze, és ha kell, időben beavatkozzon. Ám ha nem létezik védekezési protokoll, egy kidolgozott rendszer, egyetlen ember nem lehet képes hatékony védekezésre, de az iskolaőr alkalmas arra, hogy az ilyen protokollokat oktassa és gyakoroltassa: először persze őt kell felkészíteni. Akár a törvényhozás szintjén elkezdődhetne a munka. Ugyanúgy, mint a tűzvédelem esetében, törvényben lehetne rögzíteni, hogy egy intézménynek rendelkeznie kell ilyen tragédiákat megelőzni hivatott szabályzattal, berendezésekkel, riasztó eszközökkel.