Két célt tűztek ki

2023.05.02. 08:00

Kárpátalját is segítik a Székely bál bevételéből

A Székesfehérvári Székely Bál neve nem véletlenül egészült ki ezzel: A Kárpát-medencei magyarság ünnepe. Idén Székelyföld mellett Kárpátalját is segítik a jótékonysági esemény bevételéből.

Baráth Eszter

Fotó: Fehér Gábor / FMH-Archív

A VI. Székesfehérvári Székely Bállal kapcsolatban már portálunkon is olvashattak információkat. A szervezők tájékoztatása alapján pedig mostanra az is véglegessé vált, hova érkezik segítség a mulatva jótékonykodó bálozóktól. Az est kapcsán két jótékonysági célt tűztek ki a szervezők. Ezek közül az egyik Csíkmadaras egyik álmának megvalósítása, a VI. Székesfehérvári Székely Bál a település általános iskolájának hőn áhított székelykapujának megvalósítását segíti.
A bál történetében 2017 óta hagyomány, hogy Székelyföld mellett más határon túli területeket is támogatnak. A szervezők meglátása szerint idén erre Kárpátalján van a legnagyobb szükség, így döntésük alapján a Mezővári – BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezetet is segítik. „A település és környékének gyermekei számára tartanak többek között kézműves foglalkozásokat, népzenei és néptánc oktatásokat. Nagyrészt helyi, mintegy másfélszáz gyermeket támogatnak, de esetenként további 6-7 településről fogadják a gyermekeket. Sok gyermek az édesapja nélkül él a háború miatt, ezért a BorzsaVári tevékenységével, a hagyományok továbbadásával felbecsülhetetlen értékű munkát végez a magyar megmaradásért” – írták az esemény közösségi oldalán. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában