Zajlanak az egyeztetések

2023.05.19. 19:30

Nem elégedettek a béremeléssel a fehérvári Arconic -Köfém dolgozói – akár sztrájkba is léphetnek

Sztrájkbizottság jött létre Székesfehérváron az Arconic–Köfém gyárában, melynek oka, hogy a dolgozók nem a várt bérfejlesztést kapták március elején a munkáltatótól – számolt be a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének közleményéről a hvg.

Déri Brenda

Fotó: Pesti Tamás / FMH-Archív

A munkáltató március elsején egyoldalúan 10,8%-os béremelést hajtott végre, de ezt a dolgozók nem fogadták el, mivel úgy érzik jogosan követelhetnek még többet, tekintve a jelenlegi gazdasági helyzetet, az inflációt, valamint a megemelkedett rezsiköltségeket. Éppen ezért további 5,5%-os emelést szeretnének, amit nem csak ők gondolnak jogosnak, hanem az őket képviselő VDSZ is, kiváltképp azért is, mert a vállalat nyereséges évet tudhat magáénak. A szakszervezet elnökétől, Székely Tamástól megtudtuk, hogy ma, azaz pénteken lett volna egy egyeztetés a munkavállalók további béremelésének ügyében a tárgyalódelegációjuk és az Arconic-Köfém között, ám ezt utóbbi eltolta május 22-re, hétfőre. 

Természetesen megkerestük az Arconic-Köfémet is, hogy az álláspontjuk felől érdeklődjünk, valamint megkérdeztük, hogy jogosnak tartják-e a munkavállalók további béremelését? Tartanak-e egy esetleges sztrájktól, amennyiben nem tudják megadni a kért béremelést?

Válaszukban a következőképp fogalmaztak:

„A Köfém vállalat szoros és együttműködő kapcsolatot ápol a szakszervezettel. Hosszú évek óta együtt dolgozunk annak érdekében, hogy olyan munkahelyet biztosítsunk, ahol a munkatársak jólléte biztosított. A megegyezés érdekében tárgyalásaink folytatódnak, és elkötelezettek vagyunk a nyílt párbeszéd fenntartása mellett.”

Az, hogy hogyan alakul a hétfői egyeztetés, illetve várható-e sztrájk a munkavállalók részéről, jövő hét elején dől el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában