Egészségséta és ingyenes szűrővizsgálatok

2023.05.01. 09:00

Székesfehérvárra érkezik a Richter Egészségváros!

Az idén 14 éves program május 20-án Székesfehérvárra érkezik és célja nem más, minthogy egészségtudatosságra nevelje a lakosokat.

Déri Brenda

Forrás: FMH-archív

A programsorozat egy sétával indul reggel 9 órakor a Hotel Magyar Király előtti térről. Ám szintén reggel 9 órától lesz lehetőség arra is, hogy a lakosok ingyenes szűréseken vegyenek részt a Palotai kapu téren, ezt este fél 6-ig tehetik meg. Azon túl, hogy az ingyenes szűrések által a részt vevők megbizonyosodhatnak egészségi állapotuk felől még ahhoz a 3 és fél millió forint értékű alapadományhoz is hozzájárulhatnak, amelyet a Richter Gedeon Nyrt. ajánlott fel a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére. Mint azt honlapján a kórház is írja:

„A magyar gyógyszergyártó vállalat minden aktivitást 1-1 virtuális adományponttal jutalmaz, melyek értéke 500 forint. Ezáltal a lakosok nemcsak magukért, de a közösségért is tesznek. A személyes részvétel mellett online is lehetőség lesz a virtuális adománypontok gyűjtésére. Az Egészségváros Facebook oldalán élőben követhető majd több előadás, melyek kedvelése, kommentelése, megosztása szintén 500-500 forintot ér az egészségügyi intézménynek”

Ezen túl, habár nem tartozik szervesen a programhoz, de a május 20-i rendezvényüket megelőzően egy különleges kulturális programra, a Richter Gedeon kalandos életét bemutató Nem tűntem el című nagyjátékfilm vetítésére invitálják az érdeklődőket, mely a Barátság moziban tekinthető meg május 10-én, méghozzá ingyenesen. Illetve itt is van mód az adománypontok gyűjtésére.



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában