40 évvel ezelőtt történt a márkushegyi bányarobbanás

Magyarország legnagyobb bányaszerencsétlensége történt 40 évvel ezelőtt. A Pusztavámhoz tartozó Márkushegyen 1983. június 22-én a hajnali órákban, súlytólégrobbanás következtében, harminchét vájár – 33 magyar és 4 lengyel bányász – halt meg. A tragédia pontos okát ma sem tudjuk, ugyanis többféle magyarázat látott napvilágot. Amit pontosan tudunk, az az, hogy a robbanás előtti órákban hatalmas vihar lepte meg a települést. Órákig esett az eső, dörgött az ég, erősen villámlott. A bányában áramszünet volt, leállt a szellőzés, a gépek nem működtek. Ez nem számított rendkívülinek, hiszen a belső szabályzat ezt írta elő vihar esetén. Csupán olyan helyen dolgoztak a bányászok, ahol a légmozgás megfelelő volt. Hajnali négy óra után néhány perccel kapcsolták vissza az áramot, valahol az egyik elektromos vezetékből szikra keletkezhetett, s a felgyülemlett metál berobbant. A mentés azonnal megkezdődött, az éjszakai műszakban dolgozó bányászok ott maradtak, a reggeli műszakkal közösem végezték a mentést. Az utólagos vizsgálatok megállapították, hogy az elhunyt bányászok halálát, fulladás okozta, néhánynál súlyos égési sérüléseket tapasztaltak. A Márkushegyi Bányaüzemet az eocén program keretében létesítették, 1981. április 1-jén lépett termelésbe. A tragédia tehát csupán két évvel a bánya megnyitása után következett be.

A szellőztetés megszűnése azért nagyon veszélyes, mert ilyenkor feldúsul a szénbányákban jelen lévő metán, ami a levegővel robbanóképes elegyet alkot. Ha pedig robban, a lökéshullám, a szerteszét repülő törmelék és gépek, alkatrészek ölnek először. Ezt tetézik az égési sérülések, az oxigénhiány és a keletkező mérges gázok.

Egy bányász a szőrnyű esemény után így nyilatkozott: „Semmiféle előjelre nem emlékszem. Azt tanítják, hogy ha porfelhőt látunk felénk közeledni, vegyük fel a maszkot, és kapcsoljuk be a szűrőt tartalmazó önmentő készüléket, mert bármi lehet a levegőben, de ilyen se történt. A robbanás ereje letaglózott, s csak a kórházban tértem magamhoz.

A tatabányai kórház főorvosnője azt mondta, azért éltem túl a történteket, mert nem dohányzom. Ugyanis dohányosként eleve nagyobb mennyiségű szén-monoxid lett volna a véremben, s a robbanást követően annyi került bele, hogy így is élet-halál között voltam. A tízes vágat frontján, ahol a kitermelés folyik, nyolc-tíz tonnás marópajzsok voltak, amelyeket arrébb dobott a robbanás ereje. Akit ez az erő nem ölt meg, annak a szén-monoxid elől kellett menekülnie.”

Mint tudjuk, harminchét halott! Az elmúlt 40 évben a márkushegyi bányánál felállított gránit emlékoszlopnál koszorúzással emlékeznek meg az elhunyt bányászokról. Ilyenkor több nyugdíjas bányász jelenik meg, de leróják tiszteletüket a környékbeli polgármesterek, s a Magyar Villamos Művek vezetése is.